Elstartolt a Hell Boxing Kings új évada, Istenes Bence Varga Viktorral csapott össze és fölényes győzelmet aratott.
A 2023-as Sztárboxban nem úgy sikerültek a dolgok, ahogy azt Istenes szerette volna, nem is gratulált az őt legyőző Rácz Jenőnek, de azóta összeszedte magát testileg és lelkileg is. A Hell Boxing Kings nevet viselő, 1 millió dollár (400 millió forint) összdíjazású ökölvívóversenyre kezdett el készülni. A tavalyi döntőben ő képviselte Magyarországot és nyert is, amivel megszerezte a WBO hivatalos övét és a 40 millió forintos fődíját is.
Ahogy a Blikk írja, Istenes taktikailag is sokat fejlődött a tavalyi Hell Boxing Kings döntője óta. Ez végig látszott a mostani, címegyesítő mérkőzés alatt, melynek az elején még Varga is vehemens volt. Folyamatosan püfölték egymást, de az énekes a végére elfáradt, egyre pontatlanabbá vált. Ahogy a kommentátorok fogalmaztak: “szétesett”. Egyértelműen Istenes Bence nyerte a meccset.
A mérkőzés után megölelték egymást a felek, Istenes Bence pedig így értékelt:
Nagyon kemény volt, pont olyan, amilyenre számítottam, tudtam, hogy ilyen elánnal fog jönni Viktor. Kemény edzőim vannak, szeretnék kihozni belőlem a maximumot, mindig fejlődni akarok.
Mivel ez egy címegyesítő mérkőzés volt, Varga Viktor ünnepélyesen átadta Istenes Bencének a sztárboxos bajnoki övét, a műsorvezető pedig megtarthatta az előző évadban szerzett Hell Boxing Kings-es övét, így két övvel és diadallal távozott.
Tegnap este egy másik összecsapásra is sor került: Boráros Gábor MMA harcos Bárdosi Sándor birkózóval mérte össze boxtudását. Brutális összecsapás volt a kettejüké, akik visszavágót vívtak egymással. Az MMA harcos kíméletlen volt, a harmadik menet végére annyi ütést kapott tőle Bárdosi, hogy úgy ítélték meg, nincs olyan állapotban a birkózó, hogy befejezze a mérkőzést. Az meccset Boráros Gábor nyerte meg.
Fotó: Facebook/HELL Boxing Kings