Hosszúpályiban, a Zichy-kastély közelében, a piactér szomszédságában működik egy kondipark, amelyet 2020-ban adtak át. A létesítmény nem egyedülálló a településen, hiszen a sporttelepen is található egy hasonló szabadtéri edzőhely. Zara András polgármester elmondása szerint két sikeres pályázat révén sikerült megvalósítani a beruházásokat, amelyek összesen több millió forintos támogatásból épülhettek fel.
A kondiparkok népszerűségét jól mutatja, hogy a fiatalok rendszeresen használják a modern eszközöket, és előszeretettel edzenek a szabadban.
A község vezetése azonban nem állt meg itt. Az iskola melletti területen egy új játszótér kialakításán is dolgoznak. Ennek érdekessége, hogy nem pályázati forrásból, hanem teljes egészében saját erőből valósítják meg. Az önkormányzat saját forrásból vásárolta meg a tanúsítvánnyal ellátott, minden előírásnak megfelelő játszótéri elemeket, amelyeket a helyi szakemberek segítségével építenek fel.
A terület méretéből adódóan a játszótér tágas lesz, és a tervek szerint a település egyik közösségi központjává válhat. “Bár nem nyertünk rá külső forrást, fontosnak tartottuk, hogy a gyerekek számára is biztosítsunk egy biztonságos és modern játszóteret. Ezért saját erőből, lépésről lépésre valósítjuk meg” – fogalmazott a polgármester.