Uniós pénzből újították fel a Zichy-kastélyt Hosszúpályiban

Helyi hírek

A hosszúpályi Zichy-kastély, amely a település egyik legjelentősebb épített öröksége, az elmúlt években energetikai korszerűsítésen esett át. Az egykor a Zichy család által építtetett kastély mára a helyi közösségi és kulturális élet központja lett, ahol könyvtár és különböző programok kapnak otthont.

A felújítás során modern fűtési rendszert alakítottak ki, napelemeket szereltek fel, az épületet 15 centiméter vastag kőzetgyapottal szigetelték, valamint korszerű, háromrétegű nyílászárókat építettek be. Mindez jelentősen csökkenti a fenntartási költségeket, így hosszú távon is biztosítja az épület működtetését.

Az egykori kastélykertből mára ugyan csak részletek maradtak fenn, de az önkormányzat a rendszerváltás után visszakapott területen több fejlesztést is végrehajtott: itt épült meg a gondozási központ, a térség egyik legnagyobb piaca, valamint egy vásárcsarnok, amely a helyi kulturális rendezvényeknek is helyet ad. A kastélyhoz tartozó egykori magtárépület is megújul, ahol időszaki és állandó kiállításokat terveznek.

A helyiek szerint külön büszkeség, hogy az önkormányzat meg tudta menteni a műemléki értéket képviselő épületet, amely ma is a közösség szolgálatában áll.

euzaszlo unios tamogatas