Lakossági visszajelzések alapján ismét módosította Debrecen közgyűlése az augusztusban bevezetett új parkolási rendeletet.
Az ülésen egy lakos kifogásolta, hogy a motorok nem részesülhetnek a lakóhely közeli díjmentes parkolásból. Papp László polgármester ígéretet tett a kérdés vizsgálatára, és mivel több hasonló észrevétel is érkezett, előterjesztést nyújtott be. Eszerint:
„a díjmentességet lakcímenként legfeljebb két motorkerékpárra igénybe lehessen venni regisztrációt követően.”
Korábban már döntés született arról is, hogy a munkáltató által biztosított, 3,5 tonna alatti céges autók is mentesülhetnek a díjfizetés alól a lakóhely közvetlen környezetében, ha a dolgozó igazolást tud bemutatni. Most azonban felmerült, hogy a céges autók sok esetben lízingelt vagy bérelt járművek, nem a munkáltató tulajdonában vannak. Ezért a polgármester most azt javasolta, hogy a kedvezmény „a munkáltatótól gyakorlatilag munkaeszközként kizárólagos használatra kapott gépjárművekre a tulajdonos vagy üzemben tartó személyétől függetlenül is legyen igénybe vehető, azonban a munkáltató gépjármű feletti rendelkezési jogát ebben az esetben igazolni kelljen.”
A közgyűlés elfogadta a módosítást, amely szeptember 1-jén lép hatályba.
Új parkolási zónák Debrecenben 2025. július 1-jétől: térkép, jegyárak, az utcák listája
Az ülésen több képviselő észrevétele is elhangzott. Pákh Károly (Összefogás a Cívisvárosért) szerint sokan sarcnak érzik a parkolási övezetek kiterjesztését, és a visszajelzésekről érdeklődött. Papp László erre úgy reagált: „sok helyről kaptak köszönőlevelet, hogy végre meg tudnak állni az otthonuk közelében.” Hangsúlyozta, hogy nem bevételnövelés a cél, hanem a lakók érdeke: „nem a bevétel növelése a cél, hanem az, hogy debreceniek meg tudjanak állni az otthonuknál.” Hozzátette, korábban a lakosoknak éves díjat kellett fizetniük, most viszont két autóra is ingyenesen elérhető a parkolás, ami szerinte bizonyítja, hogy „nem sarcolni akarják az embereket”.
Barcsa Lajos alpolgármester kiemelte, hogy estére is maradnak szabad parkolóhelyek a lakótelepeken, ami azt mutatja, hogy korábban sokan – köztük vállalkozások – hosszú távon tárolták ott autóikat. A Fidesz–KDNP több képviselője is megerősítette, hogy körzeteikben rendet hozott a parkolásban az új szabályozás.
A Civil Fórum Debrecen Egyesület frakcióvezetője, Gondola Zsolt ugyanakkor azt javasolta, hogy év végén a Debreceni Vagyonkezelő végezzen vizsgálatot arról, elérte-e a rendszer a célját. Azt is kritizálta, hogy újra módosítani kell a rendeleten. Papp László erre válaszolva hangsúlyozta: „folyamatosan monitorozzák a rendszer működését, a beérkező lakossági jelzéseket nem söprik le az asztalról, hanem ha indokolt, készek módosítani a szabályozáson.” Hozzátette, hogy a józsaiak nehézségei miatt P+R parkoló kialakításán gondolkodnak a város északi részén.
Madarasi István (Összefogás a Cívisvárosért) felvetette, hogy az önkormányzat tárgyaljon az üzletközpontokkal, amelyek a parkolóikat fizetőssé teszik. Példaként említette a Malomparkot, ahol még az első óra sem lesz ingyenes. Papp László erre reagálva elmondta: „beszélt a Malompark vezetőjével, s elmondta neki, hogy ez szerinte sem jó ötlet, s kezdeményezte is, hogy legalább vonják be a városi bérletrendszerbe a parkolót, azaz, ha van valakinek bérlete, használhassa ingyen ezt a parkolót is.” Hozzátette ugyanakkor, hogy egyelőre nem látja ennek megvalósulását.