A Klubrádió reggeli műsorában a lúgos orvos áldozata, Renner Erika arról beszélt, hogy a hatvanéves R. László már hat és fél éve zaklatja őt a hatóságok szeme láttára.
Mint mondta, a férfi minden e-mailjéhez csatolta a bírósági személyeket, ügyvédeket, jogászokat, majd telefonon is zaklatni kezdte – nemcsak őt, hanem gyerekeit, később jogi képviselőjét, Gál Andrást és a történetét feldolgozó Mérő Verát is.
A rendőrség szerdán fogta el R. Lászlót, miután előző nap újra megfenyegette a „lúgos orvos” áldozatát. Ismét kezdeményezik a férfi letartóztatását. Renner Erika elmondta: csupán egy újságíró kérdéséből tudta meg, hogy július 18-án az ügyészség megszüntette a zaklató letartóztatását. Szerdán a rendőrség ugyan közölte vele, hogy most már emberölés előkészületével gyanúsítják a férfit, de úgy véli, további érdemi tájékoztatást nem fog kapni.
„Szoktam mondani, hogy papírom van róla, hogy rendszerszintű bántalmazás ért engem. Nemcsak egy bűncselekmény áldozata vagyok, hanem a rendszeré is. Elvesztettem a bizalmamat benne” – fogalmazott.
Renner Erika hozzátette: sok civil ajánlotta fel segítségét, többen elkísérték volna a tárgyalásokra vagy más hivatalos ügyintézésekre. „Én gyakorlatilag a társadalom védelmét élvezem, és ez végtelenül szomorú, hogy nem a rendszerét” – mondta.
A politikai nyilatkozatokat – például Vitályos Eszter kormányszóvivő kijelentését, miszerint „érdemi egyeztetés” indul a bántalmazott nők ügyében – üres lózungnak tartja. Úgy véli, valódi változás csak akkor lesz, ha a rendszer elkövetőközpontúról áldozatközpontú szemléletre vált. „Addig hangos akarok maradni, amíg ez meg nem történik” – szögezte le.