Eltévedt egy túrázó Bagamér mellett, rendőrök mentették ki az erdőből

Eltévedt egy túrázó Bagamér mellett, rendőrök mentették ki az erdőből

Rendőrség

A rendőrök találtak rá arra a túrázóra, aki augusztus 18-án dél körül tévedt el egy erdős területen Bagamér mellett.

A férfi kirándulni indult, azonban elhagyta a kijelölt túraútvonalat és nem találta a kiutat, ezért telefonon kért segítséget. A bejelentést követően a vámospércsi körzeti megbízottak azonnal a keresésére indultak, és rövid időn belül megtalálták a bajba jutott kirándulót. Volt helyismeretük, így a túrázó által körbeírt területrészeket könnyen azonosítani tudták. Többször a rendőrautó szirénáját is bekapcsolták, ezzel a kiránduló hozzávetőlegesen be tudta határolni a távolságukat.

A 66 éves férfi szerencsére nem sérült meg, de kimerült és a vize is elfogyott. A rendőrök biztonságban kivezették az erdőből, majd felhívták a figyelmét, hogy a jövőben sose térjen el a turistajelzésektől.