Az immár közel hat évtizedes hagyományokhoz híven Debrecenben augusztus 20. megünneplésének legnagyobb szabású eseménye 2025-ben is a virágkarnevál volt – közölték a szervezők.
A közönség idén összesen 12 kompozícióban gyönyörködhetett: a Szent Korona, Nagyvárad és Debrecen, a TEVA Gyógyszergyár Zrt., a Magyar Posta, a Fórum Debrecen bevásárlóközpont, a BMW Group Gyár debrecen, a Debreceni Vagyonkezelő Zrt., a Debreceni Szakképzési Centrum, a Richter Gedeon Nyrt., a CATL virágkocsijaiban, valamint a Naptól a Holdig című alkotásban és az Ölelés ereje című közösségi virágkocsiban.
Fotók: Debreceni Nap
A karneváli menetben felvonuló, illetve résztvevő hazai csoportok a következők voltak: a 75 éves Debreceni Népi Együttes és az
Egyesített Szilágysági Zenekar; a Debreceni Hajdú Táncegyüttes, a Debreceni Majorette Együttes és a Debreceni Zenede Ifjúsági Fúvószenekara; a Piruett Tánc Stúdió; a Feeling Tánc és Mazsorett Egyesület; a Modern Tánc-Játék Stúdió; a Lesz Dance Tánc- és Sport Egyesület és a Debreceni Perka Klub; a Level Up Tánc Stúdió; a Főnix Gyermek- és Ifjúsági Néptáncegyüttes; a Hortobágy Néptáncegyüttes; a Valcer Táncstúdió; az R & B Dance Hip Hop Tánciskola; a Nádudvari Majorette, Hórvölgye Brass & Drummers, Megyaszói Fúvószenekar; a Forgórózsa Táncegyüttes Debrecen; a Dance Universe Tánc Sportegyesület és a Szihalmi Fúvósszenekar; a Magyar-Kínai Nemzeti Művészeti és Kulturális Egyesület (Previ Team); a Diamond Fitness Sportegyesület és a Vespa Club Debrecen; a Four Elements; a Mozdulj, Debrecen! tánccsoport, a Debrecen Helyőrségi Zenekar, a Debreceni Ady Endre Gimnázium tehetségei.
Fotók: a szervezők felvételei
A karneváli menetben felvonuló külföldi csoportok: Stelzen Art (Németország) és a Zichy Géza Ifjúsági Fúvószenekar; Folk Dance Ensemble „Abrasevic” Sabac (Szerbia); Bragi Culture Art Sports Club (Törökország); ASTA – Gruppo Sbandieratori del Palio di Asti (Olaszország); Comparsa Shambala (Spanyolország); Ballet Ópera (Spanyolország); Sport Club „Ritmika” Sumen (Bulgária); Batala International (Brazília).
Összességében 2100 fellépő vett részt a karneváli menetben, melyhez idén is csatlakozik éjszakai felvonulás.