Körülbelül négy-öt éve hallottam először a baráti társaságomban a Road nevét. A szó tükörfordításban ugyan „utat” jelent, de hazánkban egy népszerű rockzenekart takar, akiknek stílusa és zenéje azonnal megfogott – hasonlóan ahhoz, mint annak idején a Tankcsapdáé, amit debreceniként amúgy is kötelező ismerni.
Így hát nem volt kérdés: ha a Heves megyei Domoszlóról indult banda újra fellép a Campuson, én ott leszek.
Novemberben ismét Debrecenben játszanak
Az előttük fellépő Depresszió énekese előre lelőtte a poént, miszerint hamarosan ismét találkozhat velük a cívisvárosi közönség: novemberben a Lovardában adnak közös koncertet többek között a Roaddal. A domoszlóiak előadása most sem okozott csalódást – annak ellenére sem, hogy az egyik tag, Golyán B. Zsolt (alias Goya) sérülten lépett színpadra, és ezúttal ülve zenélt.
Nemrég ugyanis egy tiszaföldvári koncerten történt baleset miatt a bulit már a szolnoki Hetényi Géza Kórház traumatológiáján fejezte be: feltehetően egy rossz mozdulat miatt részleges térdszalag-szakadást szenvedett. Ennek ellenére – becsületükre legyen mondva – ez a kellemetlenség nem befolyásolta a fellépésüket a Campuson. Alaposan belecsaptak a húrok közé, és bőven hozták a heavy metalos életérzést.
Nem kell más, Élj a mának, Egyszer élünk, M.A.T.T.
Nem maradhatott ki a repertoárból a jól ismert „Nem kell más”, amire igencsak lázba jött a közönség. Beindult a közös „tornaóra” a táncparketten, amihez tökéletesen passzoltak a lelátón látható egyedi látványelemek – a füst és tűz kombinációja különösen látványos volt a megfelelő fénytechnikával kísérve.
Az „Élj a mának” című dalnál különlegességként az együttes háttérszemélyzete is felment a színpadra, ami nem túl gyakori az ilyen koncerteken – legalábbis számomra ez egy ritka pillanat volt. Röviddel ezután jött az üzenetében hasonló „Egyszer élünk”, majd a négybetűs, sokatmondó M.A.T.T. is, amely a Merni, Akarni, Tenni, Tudni szavakból áll össze.
Amikor a basszusgitáros, Molnár Máté kimondta ezeket a szavakat a mikrofonba, a közönség tényleg teljesen felpörgött, és együtt skandálták vele. Ugyanez volt megfigyelhető a „Kettő bennem én” című számnál is, ahol szinte mindenki együtt énekelte:
„Hadd égjen a gyertya mind a két végén.”
Különleges élmény a végén
Záróakkordként szinte mindenki várta az együttes egyik legismertebb, örökérvényű igazságokat hordozó dalát, a „Világcsavargót”. A szám visszafogottabb, akusztikusabb stílusa emlékeztetett a Tankcsapda „Örökké tart” című klasszikusára. A megható pillanatot még különlegesebbé tette, hogy a zenekar kérésére a közönség bekapcsolta a telefonok vakuját – így világítva a sötétben egy igazán emlékezetes, szívhez szóló lezárást kaptunk. Tökéletes végpontja volt ez a szerdai rockszerdámnak.
Csütörtökön jön a folytatás
A koncertek természetesen csütörtökön is folytatódnak ugyanitt: Bikini, Lord, és Leander Kills is vezényel majd „tornaórát” a fesztiválozóknak.
– Faragó László –