Rendszerváltást békésen, felelősséggel mottóval indul neki a Tisza Párt a következő hónapoknak – mondta Magyar Péter pártelnök a párt országos kongresszusán szombaton Nagykanizsán.
A Működő ország címet viselő rendezvényen a politikus hozzátette: ez a közös cselekvés ideje. “Arra kell készülnünk, hogy a választási győzelem után azonnal érezzük és éreztessük, hogy az elmúlt húsz év zsákutcába vezető tévútjáról más irányba fordulunk” – fogalmazott.
Világossá tesszük, hogy ami jó, azt megtartjuk, ami valódi közérdeket szolgál, azt megőrizzük, és megpróbáljuk meg jobbá tenni – emelte ki.
Nem megélhetésből, újabb parlamenti mandátum reményében végezzük a feladatainkat, nem fertőzött meg minket a régi, húszéves rendszer mérge. Aki mégis úgy gondolja, hogy saját hatalmi ambíciója fontosabb az ország sorsánál, azt határozottan kérjük, hogy máshol próbálkozzon – mondta.
Volt olyan baloldal – folytatta -, amely nyolc év alatt három, milliárdos miniszterelnököt adott. Volt és van olyan jobboldal, amely csak politikai termékként tekintett a polgári Magyarország eszményére. Aztán jött az újjáépített kádárista rendszer, ma már az MSZMP végnapjait idéző performanszok zajlanak. “Orbán, Lázár, Kövér mint az MSZMP KB tagjai keresik az okokat, hogy vajon miért nem szereti őket a nép” – jegyezte meg.
Azt mondta, az elmúlt négy választáson a mindenkori ellenzék összesen nyolc egyéni választókerületet tudott megnyerni a magyar vidéken. Az óellenzéki képviselők közül még ma is sokan a politikából élnek vagy élnének tovább a “langyos ellenzéki kacsaúsztatóban“. Aki ezt nem érti, annak nincs helye a politikában.
“Nem Peti, Jóska, Sára, Tercsi, Fercsi, Kata vagy éppen Klára kell, hanem új út, új társadalmi egység kell. Minden irányt ötvözni kell a Tiszában, nincs jobb, nincs bal, csak magyar. Köszönet jár azoknak a politikusoknak, akik ezt megértették, akiknek a haza előrébb való volt a saját egyéni ambícióiknál – hangsúlyozta.“
Magyar Péter közölte, nekiállnak az egészségügy átalakításának: radikálisan csökkentik a várólisták hosszát, az orvoshiányt, a kórházi fertőzések arányát, évente minimum 500 milliárd forinttal több költségvetési forrást fordítanak az állami egészségügyre és ezzel a betegek megmentésére – mondta el.
Hangoztatta, “kőbe vésték” az egészséges élelmiszerek áfájának 5 százalékra, a gyógyszerek áfájának nulla százalékra csökkentését, bevezetik a nyugdíjasoknak járó SZÉP-kártyát, amellyel maximum 200 ezer forintot élelmiszerre, gyógyszerre és egészség megőrzésre költhetnek.
A következő időszakban egyre több elemét ismertetik az Út a működő Magyarországhoz programnak, a következő hetekben, országjárásukon minden véleményre és javaslatra kíváncsiak lesznek. “Nem azt ígérjük, egyáltalán nem, hogy minden könnyű lesz, nem azt mondjuk, hogy kockázatmentes lesz, de azt bizton állíthatjuk, ez az egyetlen út, amely kifelé vezet bennünket abból, amibe az utóbbi 20 évbe kerültünk” – jelentette ki.
Magyar Péter kifejtette, a magyar újjáépítésnek négy nagy alappillére lesz. Elindítják a rendszerváltás utáni legnagyobb bérlakás- és otthonteremtési programot, a közlekedés régóta várt újjáépítését, az energiaszegénység ellen országos energetikai korszerűsítési program kezdődik.
“Hazahozzák a legokosabb magyarokat a nagyvilágból“, új digitális és tudásalapú országot építenek, “visszaszerzik” az egyetemeket és az Erasmus-ösztöndíjat, optimalizálják a költségvetést, felgyorsítják a vállalkozások indítását, “gondoskodó munkahelyeket” teremtenek.
A politikus a megoldandó feladatok között említette a devizahitelesek helyzetének rendezését, és azt is, hogy célzott adókedvezményekkel olcsóbbá és vonzóbbá tennék a magyar munkaerőt. A vízstratégiájukról szólva rámutatott, annak középpontjában a vízmegtartás, az öntözésgazdálkodás, a klímavédelem, a víz- és környezettudatosság áll.
A tervek megvalósításához szükséges forrásokat Magyar Péter részben az “ellopott közvagyon visszaszerzésével” és a Magyarországnak járó uniós források hazahozatalával teremtené elő.
Szavai szerint a gazdaság- és pénzügypolitika hitelességének helyreállításával olcsóbbá válna az államadósság finanszírozása, a hazai és nemzetközi közbizalom visszaszerzésével emelkedne a beruházások nagysága, amely gazdasági növekedéssel járna, a költségvetés jelentős pluszforrásokhoz juthatna az 5 milliárd forint feletti vagyonok megadóztatásával is.
Magyar Péter azt mondta, “nem hagyhatjuk szó nélkül az elmúlt másfél vagy két évtized szabad rablását“. Ezért létrehoznák a komoly jogkörökkel rendelkező Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és -védelmi Hivatalt, amelynek feladata a visszaélések és korrupciós ügyek kivizsgálása lenne.
A pártelnök úgy fogalmazott a miniszterelnök jobban tenné, ha “a társadalmi többség elvesztése után” már csak ügyvivő kormányként működne, és nem hozna hosszú távú, fájó döntéseket.
“Minden olyan külföldi hitelfelvételért és pénzügyi machinációért, amit a mai naptól kezdve végrehajt a kormány, ők lesznek a felelősök, és az ő vagyonuk lesz a garancia” – mondta Magyar Péter, hozzátette: “ami államadósság a mai naptól keletkezik, azért nem fogunk mi magyarok helytállni, kizárólag azok, akik meggazdagodtak ebből a rendszerből.”
A politikus azt kérte a jelenlévőktől és a konferenciát online követőktől, csatlakozzanak az ország újjáépítéséhez. Hangsúlyozta: “Magyarország nem várhat tovább, ez a haza újra élni akar.”
A kongresszuson bejelentették, a Fővárosi Közgyűlésben Bujdosó Andrea vezeti majd a párt frakcióját. A tanácskozáson kerekasztal-beszélgetést rendeztek az egészségügy, az oktatás és a vízgazdálkodás helyzetéről.
Pósfai Gábor operatív igazgató pedig elmondta, kétkörös szavazást követően november utolsó hetében, a Tisza harmadik kongresszusán mutatják be a párt egyéni képviselőjelöltjeit.