Sándor Tamás, minden idők legjobb DVSC-futballistája, aki legutóbb az NB III-as Mátészalka szakmai munkáját irányította, interjút adott a Nemzeti Sportnak, melyben nemcsak a saját jelenlegi életéről, hanem a magyar futball aktuális helyzetéről is őszintén beszélt.
Tobe elárulta, a nyarat aktívan tölti, családi utazásokkal és unokázással, a pályától sem szakadt el teljesen, régi debreceni legendákkal – többek között Dombi Tibivel, Madar Csabával és Ibrahima Sidibével – rendszeresen játszik kispályás meccseket, öregfiúk-bajnokságban már tíz éve verhetetlenek.
Sándor keserűen beszélt arról, hogy Debrecen és a környék futballja leépülőben van: ma már szinte csak a Loki és a DEAC képviseli a régiót, míg korábban több NB II-es csapat is működött a megyében. Úgy látja, a DVSC jelenlegi vezetése számára ő már „ismeretlen név”, és nem is valószínű, hogy valaha visszahívnák edzőnek.
“Egyre kevesebb a magyar a klubnál, évről évre cserélődnek a tulajdonjogok, hányadrészek, nemcsak én, a városban a legtöbben nem értik, mi zajlik a Lokinál. A jelenlegi tulajdonosoknak az én nevem már semmit sem mond. A mi időnkben Szima Gábor volt a klub első embere, vele a mai napig tartom a kapcsolatot. Ő volt az utolsó mohikán, aki a saját pénzét tette a futballba. Szóval szeretnék edzősködni, hiányzik a munka, de órákat ingázni már nincs kedvem”
– fogalmazott a Loki-szurkolók kedvence.
A keleti klubok NB I-es jelenlétét örömmel fogadja – DVSC, Diósgyőr, Kisvárda, Nyíregyháza, Kazincbarcika –, de szerinte még szebb lenne a kép, ha olyan nagy hagyományú csapatok is visszajutnának, mint Szeged vagy Békéscsaba. A feljutó Kazincbarcika kapcsán elmondta, hogy bár nem esélytelenek, rendkívül nehéz szezon vár rájuk. Kuttor Attila személyében viszont jó kezű szakember vezeti a csapatot.
Az NB I mezőnyében két csapatot tart igazán kiemelkedőnek: a Ferencvárost és a Paksi FC-t. Különösen méltatta Bognár György munkáját, aki szerinte „elképesztő csapatot faragott” hazai játékosokból, és ezzel példát mutat a magyar futball számára.
Fotó: Mátészalkai MTK
A Debreceni Nap korábbi interjúja Sándor Tamással: