Széles Diána, Katona Erzsébet óvodásokkal

Ovisok és politikusok együtt ünnepeltek Debrecenben

Helyi hírek

10×3 méteres, színes mesefestmény készült a debreceni Babits Utcai Óvoda (a Liget Óvoda telephelye) udvarának falán, a művet 2025. július 8-án adtak át ünnepélyesen.

Az alkotást a Debreceni Szakképzési Centrum Kreatív Technikuma diákjai készítették tanáraik és az óvodások bevonásával. A gyerekek saját kéznyomaikat is elhelyezhették a festményen, ami közösségi tervezés és szavazás alapján valósult meg.

Korpai Beáta, az óvoda igazgatója minden közreműködőnek köszönetet mondott, kiemelve az önkormányzat, a támogatók és a szomszédos ingatlan tulajdonosának szerepét. Az alkotás a gyerekek fantáziáját fejleszti, és példát adhat más intézményeknek is.

Széles Diána fideszes alpolgármester méltatta a diákok lelkes munkáját, akik ezzel első szakmai sikerüket érték el, és hangsúlyozta, hogy az ilyen összefogás teszi Debrecent gondoskodó várossá.

Katona Erzsébet fideszes önkormányzati képviselő szerint a festmény „gyökereket és szárnyakat” ad a gyerekeknek. Az előkészítés több mint egy éve indult az ő kezdeményezésére, és a kivitelezés során a diákok minden nap hajnalban kezdtek, hogy a nyári hőség előtt dolgozhassanak.

A diákok szerint a közös munka során nemcsak kreativitásukat bontakoztathatták ki, de valódi csapattá is kovácsolódtak. A festmény elkészítését az óvoda kis ajándékokkal is megköszönte.

Fotók: debreceni önkormányzat