Viharkárok a hajdúszoboszlói strandon

Be kellett zárni a szoboszlói strandot a viharkárok miatt

Helyi hírek

Komoly károk keletkeztek a hajdúszoboszlói gyógyfürdő épületeiben, vendéglátóegységeiben a hétfői vihar következtében – számolt be a város polgármestere.

Czeglédi Gyula közölte, több tetőszerkezet megrongálódott, fák dőltek a medencékbe. A károk elhárítása már megkezdődött, a fürdő szakemberei jelenleg is a helyszínen dolgoznak. A mai napon a strand, a Prémium Zóna, az Aquapark, valamint az Uszoda is zárva tart a vendégek és munkatársak biztonsága érdekében.

Dermesztő videón, ahogy letépi az orkán a Szegedi Tudományegyetem épületének tetejét

Az Aqua-Palace Élményfürdő és a Gyógyfürdő szolgáltatásai továbbra is igénybevehetőek – tájékoztatott a polgármester, aki arra kérte a Hungarospa vezetését, hogy mindent tegyenek meg a mielőbbi nyitás érdekében.

Fotó: Facebook/Czeglédi Gyula

Így tombolt a vihar hétfőn Hajdú-Bihar megyében:

Óriási vihar tarolta le Debrecent, Hajdúszoboszlót és Hajdúböszörményt is – kidőlt fák, leszakadt tetők, akadozó villamosközlekedés