Valótlanok azok a híresztelések, amelyek szerint a CATL kínai akkumulátorgyár felfüggeszti a második debreceni gyáregysége beruházását – közölte a cég csütörtökön.
Közleményükben azt írták, a CATL központ szakemberei jelenleg felülvizsgálják a Debrecenben tervezett második cellagyár technológiáját és beruházási ütemtervét azzal a céllal, hogy a legfejlettebb és energiahatékonyabb megoldások valósuljanak meg magyarországi telephelyükön.
A második ütem megvalósulása azonban sosem kérdőjeleződött meg. Eközben a vállalat az első debreceni gyáregység befejezésére összpontosít annak érdekében, hogy a lehető leghamarabb megkezdődhessen a cellagyártás – jelezték.
Előzmény: