Orbán Viktor a devizahitel-károsultakról: “Amit mi tehettünk, azt megtettük”

Ország

Az egykori devizahitelesek megsegítéséről is érdeklődtek képviselők kedden az Országgyűlésben, az azonnali kérdések és válaszok órájában.

Z. Kárpát Dániel (Jobbik) az egykor devizahitelt felvevők helyzetének rendezéséről kérdezte a miniszterelnököt, tudakolva, milyen lépésekre készül e téren a kabinet, hajlandó-e elrendelni ezen esetekben kilakoltatási moratóriumot és leállítani a devizahitelezéssel kapcsolatos végrehajtásokat.

Arról beszélt: az Európai Unió Bíróságának nemrégiben hozott döntése újranyitotta a témát, de a kormányoldal rendre leszavazta pártja e tárgyban tett javaslatait.

Orbán Viktor azt mondta:

“a devizahitelek katasztrófáját a baloldal hozta Magyarország nyakára”,

márpedig ezzel a tömbbel a Jobbik “állt össze” az előző választások előtt.

Amit mi tehettünk, azt megtettük: végtörlesztés, árfolyamgát, nemzeti eszközkezelő, magáncsőd és forintosítás – fogalmazott, hozzátéve, az ellenzék nem segíti a kormányt, amikor a hitelek súlya alatt nyögő embereknek próbál segíteni.

Megjegyezte, a kabinet nem kezdeményez törvénymódosítást, mert a meglévő jogszabályok elégségesek, a labda a bíróságoknál van. A kormány az emberek oldalán van, ezért nem kell új jogszabályt alkotnia, a fennálló jogszabályokat kell végrehajtatnia – jelentette ki.

A kérdező viszonválaszában azt hangsúlyozta: a probléma 2001-ből eredeztethető, és szerepet játszott benne minden azóta hatalmon volt kormány. Hozzátette: e hitelek miatt 37 ezer család vesztette el elhelyezés nélkül az otthonát, ezért közösen kell a pártoknak megoldaniuk a problémát.

Orbán Viktor reagálásában azt hangsúlyozta:

a hivatkozott nemzetközi bírósági ítélet nem a kormány, hanem a Kúria számára jelöl ki feladatokat, mert az egyedi, konkrét ügyeket a bíróságoknak kell megvizsgálniuk.

Mint mondta, az első ilyen hazai ítélet már megszületett, vagyis “az út járható”.

(MTI)