Varga Zoltán, debreceni DK-s országgyűlési képviselő a parlament keddi ülésén azt kérdezte: a kormány ki meri-e jelenteni, hogy Debrecenben és a környező ipari létesítményekben nem készülnek a helyi vízvagyont érintő beruházásra.
Arra hivatkozott, “makacsul tartja magát a hír Debrecenben”, hogy továbbra is folynak a kútfúrást előkészítő munkák a déli ipari parkban, és a BMW sem csupán monitoringcélra kívánja felhasználni azt a két kutat, amelyek felújítására engedélyt kapott. A kormányt azzal vádolta, hogy a kínai gyártulajdonosokkal összejátszva módosítja a környezetvédelmi szabályokat.
Czepek Gábor, az Energiaügyi Minisztérium államtitkára tévhitnek nevezte a képviselő állításait, szerinte ugyanis a debreceni helyi hírportálokon nyoma sincs a képviselő által említett híreknek. Legfeljebb álhírről lehet szó, amit ön terjeszt – tette hozzá.
Közölte, a debreceni BMW és CATL gyáraknál is monitoring kutakról van szó, amelyek nem a rétegvíz megcsapolására szolgálnak, hanem környezetvédelmi ellenőrzésre.
Hangsúlyozta, bár a két akkugyár vízfelhasználása a debreceni rétegvíz 15 százalékát tenné csak ki, nem ez szerepel a tervekben, hanem a szürkevíz felhasználása, illetve felszíni víz használata, amely a Keleti-főcsatornából érkezne a városba.
Jelezte azt is, a BMW két kút átminősítését kezdeményezte, hogy ezeket öntözésre is használja.
A képviselő a választ nem fogadta el.
(MTI)
Kapcsolódó:
A Tisza vizét használhatják a debreceni gyárak ivóvíz helyett – komoly gond lehet belőle a jövőben