Pósán László szavazás

Pósán Belgium fővárosát köpködi, mert ukrán városok is versenyben vannak az Európa Zöld Fővárosa címért

Helyi hírek

Debrecen is bekerült az Európa Zöld Fővárosa verseny TOP 10 jelöltje közé – írtuk meg nemrég. Pósán szokásához híven ismét politikai haszonszerzésre (vagy inkább saját magának még mélyebbre ásására) használta fel a hírt.

A Fidesz debreceni országgyűlési képviselő szerint ugyanis a jelölés két dolgot bizonyít:

“Az egyik, hogy a jelenlegi európai környezetvédelmi és fenntartható fejlődési kritériumok alapján a debreceni gazdaságfejlesztés, az itt kiépülő zöldtechnológia elleni hazai hecckampány minden szakmai alapot nélkülözött és egyértelműen politikai indíttatása volt.”
Emlékezhetünk, Pósán rendre uszít azok ellen, akik más véleményen vannak, mint az akkumulátorgyárakat a debreceniekre erőszakoló önkormányzat. Nem képes, vagy csak nem akarja megérteni, hogy – talán vele ellentétben – nem áll mindenki valamilyen felsőbb hatalom irányítása alatt, hanem bizony, vannak saját gondolataik.
https://debreceninap.hu/helyi/2025/01/13/posan-laszlo-csicskanak-nevezte-a-mikepercsi-anyakat-brutiba-is-beleszallt/
Na, és akkor itt van, ami most a fideszes politikus szemét szúrja (vagy csak elvégzi a rá kiosztott feladatot, nem tudni):
“Másrészt az a tény, hogy a 10 jelölt között 5 ukrán város is nevesítve van, kétségtelenné teszi Brüsszelnek azt a politikai szándékát, hogy Ukrajnát fel akarja venni az unióba, pedig az ő esetükben háborús viszonyok közepette vélhetően csak egyetlen kritérium tekinthető tárgyszerűen kipipálhatónak, ez pedig az energiafogyasztás klasszikus visszaesése. De ez nyilvánvalóan nem az adott települések pályázatban kiírt feltételeinek teljesíthetőségére vonatkozó állapotát mutatják…”
Pósán, akinek a virágosztásról is Brüsszel jut eszébe:
https://debreceninap.hu/helyi/2025/05/21/megkezdodott-a-debreceni-viragosztas/
Amikor még sorosozni kellett:
https://debreceninap.hu/helyi/2024/01/30/az-amerikai-nagykovet-latogatasa-utan-egy-hettel-posan-laszlonak-eszebe-jutott-hogy-soros/
Baloldalazás egy utcafelújítás apropóján:
https://debreceninap.hu/helyi/2022/01/18/posan-kemenyet-baloldalazott-egy-utcafelujitas-kapcsan-debrecen-azert-fejlodik-mert-azt-a-polgari-oldal-a-szivugyenek-tekinti/