Nagyváradon nyitott üzemet a finn Amer Sports

Nagyváradon nyitott üzemet a finn Amer Sports

Európa

Nagyváradon nyitott üzemet a finn Amer Sports – írja az economica.net a vállalat közleménye alapján.

Az Eurobusiness II ipari parkban 6 millió eurós (2,432 milliárd forint) beruházással felépített üzemben síkötéseket gyártanak. A vállalat két évtized után tér vissza a síkötések házon belüli gyártásához. A 12 ezer négyzetméter alapterületű gyárban 250 fő dolgozik.

Ez egy jelentős mérföldkő számunkra, mely rámutat a gyártási kapacitásunk erősítését célzó elkötelezettségünkre” – nyilatkozta Stefan Leberbauer, az Amer Sports téli sportokért felelős alelnöke.

A cégvezetés azt is bejelentette, hogy megvásárolta az ugyancsak sífelszereléseket gyártó Savrom Mulaj SRL-t, mely korábban az Amer Sports beszállítója volt. A Savrom dévai gyárában 100 fő dolgozik, a cég 2023-as árbevétele 36,25 millió lej (2,904 milliárd forint) volt.

Az 1950-ben alapított, a világ vezető sportszergyártói közé tartozó Amer Sports 2020 óta van jelen Romániában, amikor megvásárolta a dél-erdélyi Szászvárosban (Orastie) található, síbakancsokat gyártó Chimsport üzemet. 2023-ban az Amer Sports RO-nak 554 dolgozója volt, és 254 millió lej (20,353 milliárd forint) árbevétel mellett 3,2 millió lej (256,416 millió forint) adózás előtti eredményt ért el.