Tarvágást végeztek a Bátorliget melletti Fényi-erdőben

Kivágtak három hektárt az Alföld egyik legértékesebb erdejéből – persze szabályosan

Ország

A WWF csütörtökön közölte, hogy tarvágást végeztek a Bátorliget melletti Fényi-erdőben, amit a természetvédők az egyik legértékesebb, még természetes állapotban megmaradt alföldi erdőként tartanak számon. A melót a Nyírerdő Zrt. végezte.

Ez az erdő az Alföld egyik utolsó olyan darabja, amely megőrizte természetközeli állapotát. Ez nagyrészt a Károlyi családnak köszönhető, akik évszázadokon át vadászterületként gondosan kezelték a területet. Régóta szó van róla, hogy erdőrezervátummá nyilvánítják, a tudományos alapozás is megvolt már hozzá – csak hát valamiért mégsem lett belőle semmi.

A Telex szerint a tarvágás nem most történt, hanem még 2024 novemberében. A Nyírerdő Zrt. állítólag csak engedéllyel dolgozik, amit a kormányhivatal is alátámasztott. Csakhogy az még mindig nem világos, milyen indokkal kapták meg a zöld utat a fák kivágására.

Kapcsolódó:

“Megyek fákat kivágni, minden fejszecsapásnál felsír egy bolsi” – ezt üzeni a Fidesz propagandistája az erdőkért aggódóknak

Szépen sorakoznak a kitermelt idős tölgyek a Nagyerdő szélén

Védett fákat irtott ki a Vízügy – ezzel magyarázzák