Papp László, Debrecen polgármestere

Papp a “Kollár Kinga miatt” elmaradt fejlesztések után: “Debrecen talán a legnagyobb nyertese az elmúlt 15 esztendőnek”

Helyi hírek

Szombaton még panaszos Facebook-bejegyzésben sorolta Papp László, Debrecen polgármestere, hogy mi minden maradt el a városban a gaz, egy éve működő Tisza Párt miatt.

Azóta új napokra virradtunk, kedden már Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter társaságában arról beszélt, hogy Debrecen talán a legnagyobb nyertese az elmúlt 15 évnek.

Videós összefoglalójában ismét azt állítja, hogy az uniós pénzek (amelyek nélkül ezek szerint Debrecen sem tud fejlődn) még véletlenül sem a kormányzati lopások, Tiborcz és társai gazdagodása stb. miatt nem érkeznek, hanem “egyértelműen politikai okok” (ezt sem fejtette ki, de a hivatalos álláspont szerint a kormány migrációs politikája és a még mindig oly rettegett “gender” tartozik ide a kormány szerint) állnak a háttérben.

Az MTI tudósítása szerint Navracsics Tibor azt mondta, az a céljuk, hogy az önkormányzatok világában együttműködés váltsa fel az egymásrautaltságot, azt közös cselekvésbe fordítsák az egymás mellett élő, gazdaságilag és a hétköznapi életben ezernyi ponton egymáshoz kötődő települések.

A miniszter a kormány egyik legfontosabb szövetségesének nevezte az MJVSZ-t. Jelezte: az önkormányzatok azok, amelyek részben, mint helyi közösségek, megtartják a magyar nemzetet, de gazdasági központokként a magyar nemzetgazdaságnak is fontos motorjai.

A Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium missziója, hogy segítséget nyújtson az önkormányzatoknak, hiszen elsősorban önkormányzatok szolgálják a helyben élőket a mindennapokban – fűzte hozzá a tárcavezető. Megjegyezte: az együttműködést ugyanakkor a térségekre is ki kell terjeszteni.

Há’ ezé’ nem fejlődik Debrecen, me’ Kollár Kinga:

Papp László Kollár Kinga

Besoroltak Papp László mögé a debreceni fideszes képviselők, de egytől egyig kiröhögik őket

Navracsics Tibor sikeresnek nevezte a Versenyképes járások programot. Elmondta: eddig a támogatási keret kétszeresét jegyezték le, ami biztosítja, hogy nem marad felhasználatlan pénz a programban. Úgy folytatta, abban bíznak, hogy ha a jövő év elején megvonják a program mérlegét, azt mondhatják, a kezdet elég jól sikerült, hiszen az egymás melletti települések egymásra találtak és közös jövőre vonatkozó tervek is megfogalmazódtak.

A tárcavezető bejelentette: szerdán társadalmi vitára bocsátják a helyi önazonosság védelméről szóló törvény tervezetét, amellyel a többi mellett arra kívánnak megoldást találni, hogyan lehetne a jogállamhoz és a demokráciához méltó jogi eszközöket nyújtani azon helyi közösségek számára, amelyek úgy érzik, hogy a folyamatos beköltözési hullámok veszélyt jelentenek az önazonosságukra vagy a helyi infrastruktúrára. Hozzátette: az általunk elkészített koncepciót március eleje óta több mint kétezer önkormányzati szereplővel, civil szervezettel egyeztették.

Navracsics Tibor reményét fejezte ki, hogy az Országgyűlés a tavaszi ülésszakban el tudja fogadni a törvényt, ami nyáron hatályba is léphet.

Szita Károly, Kaposvár fideszes polgármestere, az MJVSZ elnöke jelezte: az önkormányzatok a kormány szövetségesei abban, hogy a Versenyképes járások programban idén rendelkezésre álló 65 milliárd forint a jövőben megduplázódjon vagy akár triplázódjon, mert ez adja meg a vidék versenyképességét.

Azt mondta, a vidék fővárosaiban, a 25 megyei jogú városban mintegy kétmillió ember él, de az agglomerációt is tekintve több mint négymillió állampolgárért kell felelősséget vállalniuk. A települések ezért is üdvözölték a Versenyképes járások programot.

Papp László, a közgyűlésnek otthont adó Debrecen fideszes polgármestere emlékeztetett arra, hogy a kezdeményezés tőlük indult, amikor 2019-ben agglomerációs egyeztető fórumot hoztak létre a térségi szemlélet megerősítésére.

Ismertette: az MJVSZ a debreceni közgyűlésén munkacsoportot hozott létre, amely részt vesz a szolidaritási hozzájárulás rendszerének felülvizsgálatában.