Kedden is nagy sikere volt Magyar Péternek Csongrád megyében. Fotó: TISZA Párt hivatalos Facebook-oldala

Kedden is nagy sikere volt Magyar Péternek Csongrád megyében

Helyi hírek

Csongrád-Csanád megyében folytatta Békés megye után országjáró körútját Magyar Péter, a TISZA Párt elnöke. Hétfőn Tiszasziget, Makó és Mórahalom után, Szegeden zárta a napot. A Széchenyi téren több ezren gyűltek össze szimpatizánsai közül. Kedden Ópusztaszeren, Ruzsán, Hódmezővásárhelyen és Szentesen járt, és ezeken a településeken is nagy sikert aratott.

Magyar Pétert a Csongrád-Csanád megyei településekre elkísérte Ruszin-Szendi Romulusz is, aki ugyancsak mondott szinte minden hol pár szót. A politikus és az altábornagy zárásképp virágok osztott a jelenlévő hölgyeknek a közelgő nőnap alkalmából.

Ópusztaszeren koszorúzásra is sor került:

Ruzsán több, idősebb ember is kíváncsi volt a politikus 50 perces beszédére:

Hódmezővásárhelyen Magyar Péter előbb megkósolta a Bindzsisztán-szeletet, majd itt is ismertette a TISZA Párt programját, és reagált az országban történő aktualitásokra.

A keddi napot Magyar Péter Szentesen zárta, ahol Szegedhez hasonlóan, rengetegen gyűltek össze.

(Magyar Péter hivatalos Facebook-oldala)

Fotó: TISZA Párt hivatalos Facebook-oldala