ProSuli – verseny és szakmai nap Berettyóújfaluban

ProSuli – verseny és szakmai nap Berettyóújfaluban

Egyetem

Negyedik alkalommal tartott közös szakmai napot a ProSuli program keretében a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar és a Yettel. A berettyóújfalui Diószegi Kis István Református Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában rendezett eseményen a pedagógusok bemutató órákon, a diákok pedig versenyen vehettek részt.

A ProSuli programot létrehozó Yettel és a Debreceni Egyetem (DE) tanár-továbbképzést és digitális tananyagok fejlesztését, valamint a digitális kompetenciafejlesztést célzó együttműködése 2022-ben indult, amelynek során évente ad otthont szakmai programoknak a berettyóújfalui modelliskola. A rendezvény a programban részt vevő tanároknak vagy az az iránt érdeklődő pedagógusoknak bemutató órákat kínál, míg a diákok – két korosztályban – tematikus versenyeken bizonyíthatják az oktatás során elsajátított digitális jártasságukat.

A Diószegi Kis István Református Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában Csernoch Mária, a DE Informatikai Kar Számítógéptudományi Tanszék docense a program indulása óta támogatja a munkát, melynek során az ott tanító pedagógusok olyan korszerű ismereteket sajátíthatnak el, amelyek megújítják tantárgyuk oktatási módszereit, segítve ezzel is a gyermekek digitális képzését – írja a hirek.unideb.hu.

A pedagógusok számára a szakmai nap célja, hogy valamennyien új ismereteket szerezzünk, megismerve olyan oktatási módszereket, amelyek segíthetik munkánk hatékonyságát, a diákok számára pedig arra teremt lehetőséget, hogy csapatban dolgozva feleljenek meg a kihívásoknak. De a verseny legnagyobb tanulsága, hogy az igazi siker nem trófeákban mérhető, hanem a megszerzett tapasztalatokban

– fogalmazott a rendezvény megnyitóján a házigazda intézmény főigazgatója, Veress Péter.

Amíg a tanárok angol nyelvű digitális természetismeret, valamint digitális kultúra bemutató órákon vehettek részt, addig az 5-6. osztályosok LEGO-építéssel kombinált, fotóval dokumentált prezentációt készítettek, a 7-8. osztályos csapatok pedig környezetvédelmemmel kapcsolatos gyakorlati feladatokat oldottak meg versenyfeladatként.

A megmérettetésen 16 csapatban több mint 80 diák vett részt a megye és a régió (Berettyóújfalu, Debrecen, Fehérgyarmat, Gyula, Hajdúszoboszló, Komádi, Magyarhomorog, Mátészalka, Mikepércs) ProSuli programban részt vevő általános iskoláiból.