Bár Magyarország már évek óta nem vesz részt az Eurovíziós Dalfesztiválon, mégis szurkolhatunk magyar indulónak. A Carson Coma ugyanis San Marino színeiben nekivághat a versenynek.
A Daddy Said No, vagyis “Apu nemet mondott” címú dalban több áthallásos sor is elhangzik, amelyek hazai politikai botrányra utalnak – írja a Telex.
Néhány részlet:
“Az én apukám nem rajong a barátaimért, mert azt gondolja, hogy átmossák az agyam”
“Bezár a szobámba, és minden könyvemet műanyagba csomagolja”
“Az apukám csalódott bennem. Pedig csak egy vicces póló volt, ami sérthette az egóját”.
Ezzel feltehetőleg a 2023-as Sziget fesztiválra utalnak, ahol az együttes egyik tagja, Fekete Giorgio „A homofóbok buzik” feliratú pólóban jelent meg a nagyszínpadon. A jelenetet Bayer Zsolt is kommentálta, amelyben hülye fasznak, szardarabnak nevezte az énekest.
Fekete Giorgio sajtóközleményében is egyértelművé tette az üzenetet:
“A San Marinó-i jelentkezéssel az volt a célunk, hogy nemzetközileg is felhívjuk a figyelmet arra, hogy Magyarország – apánk kérésére – évek óta nem indul az Eurovízión”
– írta a Telex.





