Felföldi József debreceni nagyvállalkozó, édességmilliárdos is elmondta véleményét Orbán Viktor “évértékelő”, valójában a 2026-os választási kampányt megnyitó beszédével kapcsolatban.
Mint írja, a miniszterelnök egyik kommunikációs munkatársa egy különös kihívás elé állította őt: a beszédébe egy teljesen oda nem illő kifejezést, a “teli rüszttel” szókapcsolatot kellett beépítenie.
Felföldi József szerint ez a kis jelenet nem véletlenül került a nyilvánosság elé. A cél nyilvánvalóan az volt, hogy Orbán Viktor emberközelibbnek, humorosabbnak tűnjön, hiszen a politikai vezetők és az állampolgárok közötti távolság az évek során egyre nőtt. Azonban, ahogy Felföldi is megjegyzi, ez a próbálkozás számára nem tűnt őszintének vagy természetesnek, inkább erőltetett gesztusnak hatott.
A debreceni vállalkozó azonban egy másik kihívást is javasolt volna a miniszterelnök számára: azt, hogy a beszédében bármit mondhat, de annak igaznak kell lennie. Szerinte ez lett volna az igazi próbatétel, amely valóban hitelesebbé és emberibbé tehette volna az évértékelőt.
Ehelyett azonban a beszéd nem szólt másról, mint frázispuffogtatásról és az eddig is megszokott demagóg retorikáról. Az ilyen beszédek célja – ahogy Felföldi fogalmaz – nem más, mint hogy
eltereljék a figyelmet a valódi problémákról, például a szegénységről, a megélhetési nehézségekről és a kormányzat által rendszeresen a szőnyeg alá söpört problémákról.
Különösen felháborítónak tartotta azt a részt, amikor Orbán Viktor dicséretet mondott a magyarok kitartásáról a szegénység és nehézségek közepette, mintha ezek a körülmények valamiféle hősies állapotot tükröznének, nem pedig egy elhibázott gazdaságpolitika következményei lennének. Mint Felföldi írja,
a miniszterelnök „lázadóknak” nevezte a magyarokat, miközben az embereknek szinte semmilyen lehetőségük nincs valódi politikai beleszólásra – kivéve az irányított kérdéseket tartalmazó nemzeti konzultációkat.
Felföldi József élesen bírálta azt is, hogy Orbán Viktor ismételten felsorolta, mitől „védte meg” az országot, miközben a választásokra készülve újabb ígéretekkel próbálta elnyerni a szavazók támogatását. A gazdasági növekedésről szóló kijelentéseket, a nyugdíjasoknak ígért áfa-visszatérítést és az adókedvezményeket sokkal inkább kampányfogásként értelmezte, mint valódi megoldásként a társadalmi problémákra.
Kiemelte, hogy a kormány által meghirdetett kedvezmények nem vonatkoznak minden társadalmi csoportra.
Senkitől nem sajnálok semmit, viszont felmerült bennem a kérdés, hogy az egy gyermeket egyedül nevelő édesanyák vajon semmit nem számítanak ebben az országban? Mert nekik ugye nem jár sem élelmiszerár csökkentés, se adómérséklés, helyette van egy olyan családipótlék, ami évtizedek óta nem emelkedett. De nyilván a 50-60 évesek, gyermeket már nem nevelők háztartásai sem számítanak.
Se az elvált apák. Akik fizetik a gyerektartást, meg az albérletet. De se a kaja nem lesz olcsóbb nekik, se adót nem spórolnak meg.
Sőt valószínűleg éppen ezek a kegyelmi körből kieső állampolgárok fizetik meg a visszatérítések és az adócsökkentések árát. Mert ezeknek a dolgoknak mind ára van.Készül a Fidesz a választára. Én ezt értem. De vajon miért nem ér ugyanannyit ennek a kormánynak minden állampolgár?
– fejezte ki értetlenségét Felföldi József, majd megállapította, ez egy elég szar beszéd volt.
Felföldi József ambivalens viszonya a Fidesszel:
Idén már nem hívták meg Felföldi Józsefet Debrecen Város Báljába – szerinte ez lehet az oka
Felföldi József Trump győzelme után: “Megcsinálta! Győzött! Van igazság! Van remény!”
Felföldi József: nem minden fideszes rossz ember, Laciból kellene több
Keményen beleszállt Orbán Viktorba Felföldi József debreceni nagyvállalkozó
Felföldi József Papp László újraválasztása mellett kampányol