Mentő

17 éves fiú mentett életet egy debreceni trolin

Helyi hírek
A napokban egy 17 éves fiatal utazott trolibusszal Debrecenben, mikor egyik utastársa hirtelen összeesett. A fiú azonnal a 70 év körüli férfihez sietett és mentőt hívott.

A mentésirányító segítségével a fiatal megvizsgálta a beteget, aki már nem lélegzett, így a telefonos instrukciók alapján megkezdte az újraélesztést, miközben többen jelezték a troli sofőrjének, hogy álljon meg.

A rohamkocsi perceken belül helyszínre ért, és emelt szinten folytatták az életmentést, ami az időben megkezdett mellkasi nyomásoknak köszönhetően végül rövid időn belül sikerre vezetett, és a beteget stabil állapotban szállíthatták kórházba a mentők – olvasható az Országos Mentőszolgálat Facebook-bejegyzésében.

A mentősök meg akarták köszönni indulás előtt a fiú hősies helytállását, de ő addigra továbbsietett, hogy időben odaérjen az iskolába, ezért a közösségi oldalukon fejezték ki hálájukat.