Több mint 228 millió forintot költöttek a köztársasági elnök és delegációjának szállására a párizsi olimpia ideje alatt – írja a HVG.
Bár Sulyok Tamás mindössze három napot tartózkodott a francia fővárosban, a foglalást még elődje, Novák Katalin stábja intézte. Novák lemondását követően végül Sulyok utazott el a nyári játékokra, aki azonban rövidesen, három nap elteltével visszatért Magyarországra.
A Sándor-palota tájékoztatása szerint a köztársasági elnök delegációjának szállása Párizs egyik legelegánsabb szállodájában volt lefoglalva július 25. és augusztus 12. között. A 15 szoba éjszakánként átlagosan 850 ezer forintba került.
Bár Sulyok Tamás köztársasági elnök és felesége, Nagy Zsuzsanna, kisebb létszámú delegációval utazott, mint ahogyan azt Novák Katalin eredetileg tervezte, a Sándor-palota közleménye szerint:
„A foglalás nem volt kedvezően módosítható, így a korábban megállapított 228 706 605 forintos díjat kellett kifizetni.”
“Elnök úr, ilyenkor nem kéne megszólalni?”
Elnök úr, ilyenkor nem kéne megszólalni? Vagy legalább visszacsengetni az adófizetőknek ezt a 228 millió forintot? – írja a Facebook-oldalán a hírre reagálva Magyar Péter.
“Több mint 228 millió forintot fizettek ki a köztársasági elnök és delegációjának szállására a párizsi olimpia ideje alatt, de Sulyok Tamás annyira nem élvezhette, mert három nap után visszatért Magyarországra. A Sándor-palota tájékoztatása szerint a köztársasági elnök Párizs egyik legelegánsabb szállodájában szállt volna meg július 25. és augusztus 12. között, a 15 szobáért átlagosan 850 ezer forintot fizettek éjszakánként.”
Elnök úr,
Ebből a pénzből a Van Helyed Alapítvány összes intézményét, szakemberektől programokig másfél évig lehetne fedezni. 150 gyerek fejlődését, továbbtanulását…
– posztolta a Tisza Párt elnöke.