Máté Csaba DVSC

“Veszélyben van az állása?” Így látja Máté Csaba, a DVSC vezetőedzője

Sport

Máté Csaba, a Debrecen vezetőedzője szégyenteljes nevezte csapata szombati, Paks elleni 5–0-s vereségét.

“Mindig az edző felelőssége, hogy állítja össze a csapatot, ma úgy néz ki, nem sikerült megtalálni a jó kezdőt, hiszen az elejétől kezdve a Paks irányított. Ami a legnagyobb probléma, hogy úgy nézett ki, mintha a második gól után feladtuk volna a meccset. Ezt próbáltuk felrázni a szünetben, hogy próbáljunk visszajönni, de sajnos ez sem sikerült. Ma szégyenteljes teljesítmányt nyújtottunk, ez osztálykülönbség volt a két csapat között. A középpályáról szereztek gólt, amire felhívtuk a figyelmet, hiszen köztudott ez a paksiakról, hogy a középpályások érkeznek, de nem kontrolláltuk jól, ennek eredménye is volt ez a nagy arányú vereség.”

A szakember szerint ez a blama kiemelkedik az eddigiek közül.

“Eddig elmondhattuk, hogy nüanszokon múllottak a meccsek, a mai nap ez abszolút nem így volt, megérdemelt, sokgólos vereséget szenvedtünk, ez külön összecsapás a többi közül. Eddig pozitívabbnak látszott ez a történet, fontos lesz, hogy ez ne forduljon még negatívabba.”

Máté nem gondolkodik azon, veszélyben van-e az állása.

“Bocsátottak már el úgy, hogy tíz meccsből kilencet megnyertem, én ilyeneken nem nagyon gondolkodom, nekem az a célom, hogy segítsem a klubot. Itt nem az edző szerepe fontos, hanem a klubé. Fontos, hogy egy tradicionális és nagy múltú klub ne ilyen helyzetben legyen, mint amiben most van.”

Bognár György a kiütés után is arról beszélt, hogy a debreceniekben sokkal több van.

“Most is tisztelettudóan kell nyilatkoznom a Debrecenről, mert ebben a csapatban sokkal több képesség van, sokkal több foci, mint ami ma kijött. Van ilyen nap, amikor a DVSC-nek semmi sem sikerült, nekünk meg az első perctől kezdve működött a játék. Az volt a döntő, hogy a középpályán védekezésben és támadásban is nagy előnyt tudtunk kiharcolni. Voltak periódusok, amikor valóban osztálykülönbség volt a két alakulat között, de ismerve mindkét csapat játékát, lehetőségeit, keretét, összességében nem mondanám. Ez az eredmény nem tükrözi hűen a különbséget.”

A debreceni szurkolók a pofont követően levetették a mezt Dzsudzsák Balázsékról.