Augusztus 20 ünnepi beszéd Debrecen

Nem helyi politikus mondja az ünnepi beszédet Debrecenben augusztus 20-án

Helyi hírek

Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata nemzeti ünnepünk, államalapító Szent István király napja alkalmából az alábbi programokkal emlékezik meg, 2024. augusztus 20-án – közölte az önkormányzat. A programismertetőből kiderül, idén nem a helyi Fidesz embere mond beszédet.

Ünnepélyes lobogófelvonás a Kossuth téren – 8:20 óra

A nemzeti lobogó felvonása, katonai tiszteletadás mellett. Kísér a Debrecen Helyőrségi Zenekar.

Szakrális műsor és kenyérszentelés a Nagytemplom előtt – 8:25 óra

A történelmi egyházak képviselői megáldják és szétosztják az újkenyeret. Közreműködik a Debreceni Népi Együttes.

Virágkarneváli felvonulás – 9:00-11:30 óra

Megemlékezés és koszorúzási ünnepség a Dósa nádor téren – 12:00 óra

A koszorúzási ünnepségen ünnepi beszédet mond Vincze Máté helyettes államtitkár.

Közreműködik a Debrecen Helyőrségi Zenekar, Tóth Lilla népdalénekes, népzenész, a Népművészet Ifjú Mestere, Lackfi János költő

Ünnepélyes lobogólevonás a Kossuth téren – 18:00 óra

A nemzeti lobogó levonása katonai tiszteletadás mellett.

Részt vesz: Puskás István, alpolgármester

Esti virágkarneváli felvonulás – 20:00 óra