MÁV Debreceni Retró Hétvége

A ’70-es, ’80-as évek világába repít vissza bennünket egyes debreceni vonalakon a MÁV a hosszú hétvégén

Helyi hírek

Nagyszabású retró hétvégére invitálja utasait a MÁV, ezúttal debreceni vonalakon találkozhatunk “múltidéző, autentikus szerelvényekkel”.

Debreceni Retró Hétvége (augusztus 18-19.)

A nagy sikerű balatoni rendezvény után ismét felejthetetlen időutazásra hívjuk utasainkat, ezúttal Debrecenbe! Az augusztusi hosszúhétvégén a Tiszántúl fővárosában rendezzük az idei második nagyszabású retró hétvégét. Különleges összeállítású, múltidéző szerelvények állnak forgalomba menetrend szerinti járatokon a Debrecen körüli vasútvonalakon.

Számos járműtípus ünnepli gyártásának kerek évfordulóját, melyek kiemelt szerepet kapnak a rendezvényen! Találkozhatnak utasaink az idén 100 éves 424-es gőzmozdonnyal és a 50 éves Gigant mozdonnyal is. A hazai gyártású InterCity motorvonat, a Samu 30 éves lett, mely ezúttal Nyíregyházára közlekedik, és fedélzetén ismét élvezhetjük az Utasellátó minibár szolgáltatását.

Megannyi autentikus szerelvényösszeállítást láthatnak az érdeklődők a hétvégén. Forgalomba áll egy olajzöld személyvonat, melyben a MÁV Rail Tours AB 305-ös és B 821-es kocsija mellett két olajzöld Bhv 20-07 és egy BDdf 80-05 közlekedik. A szerelvény a 109-es és 110-es vasútvonalakon áll forgalomba, élén a 424 247-es gőzmozdonnyal és bordó szinkron Csörgővel.

A 60-as, 70-es évek hangulatát idéző vékonycsíkos szerelvényekből sem lesz hiány. Az egyik szerelvényben közlekedik az elsőosztályú Ad 19-30-as kocsi mellett három darab másodosztályú fülkés és egy kerékpárszállító „nagypakli” kocsi, míg a második vékonycsíkos szerelvény csupán három darab másodosztályú kocsiból áll. Az indigókék színtervhez illő festésű M41-es, M61-es, MDa és 424-es mozdonyokkal lehet találkozni ezen szerelvények élén.

Az elmúlt idők vasúti utazásainak hangulatát felidéző telikék szerelvényben megtalálható az elsőosztályú Ap 19-05 mellett egy Bhv 20-07, egy Bhrv 20-05 és egy BDbh 82-28. Mindemellett egy rövidebb telikék szerelvény is forgalomba áll a 109-es vonalon, mely csupán két By 20-17 kocsiból áll.

Hagyományos vastagcsíkos gyorsvonatból nem egy, hanem két szerelvény áll ki. Az egyikben közlekednek a bautzeni első- és másodosztályú, valamint poznani másodosztályú bőrüléses fülkés kocsik, valamint egy „nagypakli”. A második vonat összeállítását három darab Bd 29-30-as és egy BDbh 82-28 alkotja. A telikék és vastagcsíkos szerelvények élén hagyományos narancsszínben pompázó M40-es Púpos, M41-es Csörgő, M44-es Bobó és M62-es Szergej mozdonyok tündökölnek valamennyi személyvonaton!

A járatok az általános díjszabás szerint vehetők igénybe, az utazási kedvezmények, bérletek, napijegyek érvényesek. A személyvonatok csak másodosztályú kocsikat továbbítanak.

Budapest – Debrecen

A 100-as számú fővonal InterCity járatain is számos érdekességgel találkozhatnak utasaink az augusztusi hosszú hétvégén. Az idén 30 éves BVmot – becenevén Samu – mindkét nap közlekedik Budapest és Debrecen között, emellett két étkezőkocsi is forgalomba áll. A retró hétévégét megelőző és követő napokon, szombaton és kedden különleges villanymozdonyos szerelvények közlekednek Cívis InterRégió vonatokonAz első hazai gyártású Szili, a V43 1008-as a korban és megjelenésben hozzáillő vékonycsíkos gyorsvonattal, míg a 056-os pályaszámú retró Gigant egy vegyes vastagcsíkos és telikék kocsikból álló szerelvénnyel érkezik Debrecenbe.

Budapest és Záhony között a Latorca InterCity vonatpáron vasárnap és hétfőn egy idén 30 éves, gyártásközeli arculattal rendelkező CAF étkezőkocsi közlekedik, ahol utasaink az elmúlt évtizedek kiemelt EuroCity vonatainak kínálatából kóstolhatnak meg különleges, múltidéző fogásokat.

Forgalomba áll az IC2G étkező-bisztrókocsi is, vasárnap egy Tokaj InterCity járaton, illetve a Budapest és Fehérgyarmat között közlekedő Kraszna InterCity vonaton, hétfőn a Fehérgyarmatból Fővárosba tartó Kraszna IC-n, majd a nap további részében, illetve kedden egyes Tokaj InterCity járatokon lehet vele utazni.

A retró hétvége ideje alatt vasárnap az IC 560-as, valamint hétfőn az IC 619-es, IC 654-es és IC 586-os vonatokon a prémium osztályon utazó utasaink számára a jegyárban foglalt meleg italt ülőhelynél történő rendelésfelvétellel biztosítjuk. A szomszédos étkezőkocsiban megrendelt és kifizetett ételeket és italokat kérés esetén prémium vagy 1. osztályon is szívesen felszolgáljuk az Ön ülőhelyén – ilyen kérés esetén a rendelésnél adja meg az ülőhelyszámát.

Samu motorvonaton fedélzeti minibár szolgáltatást biztosítunk, amelyről szendvicsek, valamint hideg és meleg italok állnak rendelkezésre. Ezen felül az 1. osztályt választó utasaink számára jegyárban foglalt ellátást biztosítunk, ami választható módon egy csésze kávé, egy 0,25 l-es üdítő (Coca-Cola/Fanta) vagy egy 0,33 l-es szénsavmentes ásványvíz. Emellé egy apró édesség (Melba vagy Párizsi kocka) is jár.

 

Retró szerelvények és étkezőkocsik közlekedése augusztus 17 – 20 között:

Szombat

IR 6084

IR 6076

V63 056

V43 1008

A 19-80 + B 20-80 + 2 Bo 20-37 + Bko 20-37 + 2 BDbh 82-28 + Bhrv 20-05 + Ap 19-05

6 Bd 20-37 (vékonycsíkos)

Budapest-Nyugati

12:25

15:25

Kőbánya-Kispest

12:41

 15:41

Szolnok

13:49

 16:49

Debrecen

15:20

 18:20

Vasárnap

IC 600

IC 34

IC 606 – IC 638

BVmot

WRmz 101

WRRee 003

Budapest-Nyugati

5:20

7:20

15:20

Kőbánya-Kispest

5:36

 7:36

 15:36

Szolnok

6:38

 8:38

 16:38

Debrecen

8:01

 9:55

 17:58

Végállomás

Nyíregyháza

Mukachevo [Munkács]

Fehérgyarmat

IC 560

IC 605

IC 33

WRRee 003

BVmot

WRmz 101

Kiinduló állomás

Budapest-Keleti

Nyíregyháza

Mukachevo [Munkács]

Debrecen

11:05

12:05

 16:05

Szolnok

12:21

13:21

17:21

Kőbánya-Kispest

 13:22

14:22

 18:22

Budapest-Nyugati

13:39

14:39

18:39

Hétfő

IC 600

IC 34

IC 654

BVmot

WRmz 101

WRRee 003

Budapest-Nyugati

5:20

7:20

10:20

Kőbánya-Kispest

5:36

 7:36

 10:36

Szolnok

6:38

 8:38

 11:38

Debrecen

8:01

 9:55

 12:55

Végállomás

Nyíregyháza

Mukachevo [Munkács]

Budapest-Keleti

IC 639 – IC 619

IC 605

IC 33

IC 586

WRRee 003

BVmot

WRmz 101

WRRee 003

Kiinduló állomás

Fehérgyarmat

Nyíregyháza

Mukachevo [Munkács]

Budapest-Keleti

Debrecen

7:05

12:05

 16:05

21:05

Szolnok

8:21

13:21

17:21

22:21

Kőbánya-Kispest

 9:22

14:22

 18:22

 23:22

Budapest-Nyugati

9:39

14:39

18:39

23:39

Kedd

IR 6077

IR 6005

V43 1008

V63 056

6 Bd 20-37 (vékonycsíkos)

A 19-80 + B 20-80 + 2 Bo 20-37 + Bko 20-37 + 2 BDbh 82-28 + Bhrv 20-05 + Ap 19-05

Debrecen

8:36

12:36

Szolnok

 10:15

 14:15

Kőbánya-Kispest

 11:17

 15:17

Budapest-Nyugati

 11:34

 15:34

IC 650

WRRee 003

Budapest-Nyugati

6:20

Kőbánya-Kispest

6:36

Szolnok

7:40

Debrecen

8:55

Budapest-Keleti

12:47

A táblázatok nem tartalmaznak minden menetrendi megállást.

Debrecen – Füzesabony

A Hortobágy jellegzetes vasútvonalán számos járműcsoda áll forgalomba menetrend szerinti vonatokon. Vékonycsíkos szerelvény élén bordó szinkron Csörgő, Nohab és a 424 247-es gőzmozdony is megfordul majd. A gőzmozdony hétfő reggel Eger-Felnémetre közlekedik gépmenetben, majd deltázást követően visszatér Füzesabonyba. A telikék és a vastagcsíkos szerelvényeket pedig klasszikus narancs fényezésben pompázó M41-es Csörgő és M40-es Púpos mozdonyok továbbítják a vonalon.

Retró szerelvények közlekedése augusztus 18-án és 19-én a 108-as vasútvonalon:

Vasárnap

Sz 6622

Sz 6632

S 15503

Sz 6626

Sz 6646

M41 2103 + M41 2112

M61 001

dupla M44 4xx

424 247

M41 2135

3 Bd 20-37 (vékonycsíkos)

Ad 19-30 + 3 Bd 20-37 + Dd 94-80

Alapszerelvény

Ad 19-30 + 3 Bd 20-37 + Dd 94-80

Telikék szerelvény

Debrecen

7:11

9:11

15:11

17:11

Balmazújváros

7:44

9:44

15:44

17:44

Hortobágy

7:59

9:59

15:59

17:59

Tiszafüred

8:49

10:49

17:44

16:49

18:49

Füzesabony

9:22

11:22

18:20

17:22

19:22

Sz 6639

Sz 6647

S 15502

Sz 6615

Sz 6643

Sz 6621

M40 203

MDa 3017

dupla M44 4xx

M41 2103 + M41 2112

M61 001

M41 2135

Telikék szerelvény

3 Bd 20-37 (vékonycsíkos)

Alapszerelvény

Ad 19-30 + 3 Bd 20-37 + Dd 94-80

Ad 19-30 + 3 Bd 20-37 + Dd 94-80

Telikék szerelvény

Füzesabony

4:57

9:35

10:02

11:35

17:35

19:35

Tiszafüred

5:31

10:09

10:39

12:09

18:09

20:09

Hortobágy

6:21

10:54

12:54

18:54

20:54

Balmazújváros

6:35

11:08

13:08

19:08

21:08

Debrecen

7:10

11:46

13:46

19:46

21:46

Hétfő

Sz 6622

Sz 6632

Ex 15503

Sz 6626

Sz 6646

M41 2135

M61 001

dupla M44 4xx

M41 2103 + M41 2112

M40 203

Vastagcsíkos gyorsvonat

Ad 19-30 + 3 Bd 20-37 + Dd 94-80

Alapszerelvény

Ad 19-30 + 3 Bd 20-37 + Dd 94-80

Telikék személyvonat

Debrecen

7:11

9:11

15:11

17:11

Balmazújváros

7:44

9:44

15:44

17:44

Hortobágy

7:59

9:59

15:59

17:59

Tiszafüred

8:49

10:49

17:44

16:49

18:49

Füzesabony

9:22

11:22

18:20

17:22

19:22

Sz 6647

Ex 15502

Sz 6615

Sz 6635

Sz 6643

Sz 6621

M41 2163

dupla M44 4xx

424 247

M61 001 + M41 3xx

M41 2103 + M41 2112

dupla M44 4xx

Vastagcsíkos gyorsvonat alapszerelvény Ad 19-30 + 3 Bd 20-37 + Dd 94-80 Alapszerelvény Ad 19-30 + 3 Bd 20-37 + Dd 94-80 Telikék személyvonat

Füzesabony

9:35

10:02

11:35

13:35

17:35

19:35

Tiszafüred

10:09

10:39

12:09

14:09

18:09

20:09

Hortobágy

10:54

12:54

14:54

18:54

20:54

Balmazújváros

11:08

13:08

15:08

19:08

21:08

Debrecen

11:46

13:46

15:46

19:46

21:46

A táblázatok nem tartalmaznak minden menetrendi megállást.

Debrecen – Tiszalök

A Hajdúságban fekvő mellékvonalon megannyi retró járművel találkozhatnak Utasaink a retró hétvégén. A 424-es gőzmozdony, később bordó szinkron Csörgő vontatta olajzöld szerelvény vasárnap egyszer, hétfőn kétszer járja be a 109-es számú vasútvonalat. Kettő, hétköznapi forgalomban már nem résztvevő By 20-17-es kocsiból álló szerelvény vonóerejét a 187-es átmeneti korszakos fényezést viselő Szergej, valamint a klasszikus narancs festésű M40-es és M41-es mozdonyok biztosítják. Vasárnap a tiszalöki vasútvonalra is visszatér a környék egykori igáslova, az MDamot, megjelenésben hozzáillő vékonycsíkos kocsikkal.

Retró szerelvények közlekedése augusztus 18-án és 19-én a 109-es vasútvonalon:

Vasárnap

Sz 36612

Sz 36622

Sz 36624

Sz 36616

M62 187

424 247

MDamot 3017

M40 203

2 By 20-17

Olajzöld személyvonat

3 Bd 20-37 (vékonycsíkos)

2 By 20-17

Debrecen

7:15

9:15

13:15

15:15

Zelemér

7:37

9:37

13:37

15:37

Hajdúböszörmény

7:46

9:46

13:46

15:46

Hajdúnánás

8:20

10:20

14:20

16:20

Tiszalök

8:53

10:53

14:53

16:53

Sz 36627

Sz 36615

Sz 36613

Sz 36623

M62 187

424 247

MDamot 3017

M40 203

2 By 20-17

Olajzöld személyvonat

3 Bd 20-37 (vékonycsíkos)

2 By 20-17

Tiszalök

9:26

11:26

15:26

17:26

Hajdúnánás

10:00

12:00

16:00

18:00

Hajdúböszörmény

10:27

12:27

16:27

18:27

Zelemér

10:36

12:36

16:36

18:36

Debrecen

10:57

12:57

16:57

18:57

Hétfő

Sz 36612

Sz 36622

Sz 36624

Sz 36616

M40 203

M41 2103 + M41 2112

M41 2163

424 247

2 By 20-17

Olajzöld személyvonat

2 By 20-17

Olajzöld személyvonat

Debrecen

7:15

9:15

13:15

15:15

Zelemér

7:37

9:37

13:37

15:37

Hajdúböszörmény

7:46

9:46

13:46

15:46

Hajdúnánás

8:20

10:20

14:20

16:20

Tiszalök

8:53

10:53

14:53

16:53

Sz 36627

Sz 36615

Sz 36613

Sz 36623

M40 203

M41 2103 + M41 2112

M41 2163

424 247

2 By 20-17

Olajzöld személyvonat

2 By 20-17

Olajzöld személyvonat

Tiszalök

9:26

11:26

15:26

17:26

Hajdúnánás

10:00

12:00

16:00

18:00

Hajdúböszörmény

10:27

12:27

16:27

18:27

Zelemér

10:36

12:36

16:36

18:36

Debrecen

10:57

12:57

16:57

18:57

A táblázatok nem tartalmaznak minden menetrendi megállást.

 

Debrecen – Mátészalka

A környékbeli dízelparadicsom, Mátészalka felé közlekedő személyvonatok jelentős részét kiváltják a hagyományos mozdonyok és hozzájuk illő autentikus szerelvények. Narancsszínű M40-es Púpos és M41-es Csörgő mozdonyok a telikék és a vastagcsíkos szerelvények élén, míg a szinkronüzemben közlekedő bordó Csörgők az olajzold személyvonat élén biztosítják a vonóerőt. A vonalon két klasszikus Szergej, köztük a retró festésű 187-es és a hagyományos fényezésű 057-es Szergej mozdonyok állnak forgalomba a vonalon. Mindemellett az MDamot is bejárja a vonalat, három vékonycsíkos gyorsvonati kocsival.

Retró szerelvények közlekedése augusztus 18-án és 19-én a 110-es vasútvonalon:

Vasárnap

Sz 6310

Sz 6312

Sz 6322

Sz 6314

Sz 6324

Sz 6316

M62 057

M41 2163

M40 203

M62 057

M62 187

M41 2103 + M41 2112

3 Bd 29-30 + BDbh 82-28

Vastagcsíkos gyorsvonat

Telikék személyvonat

3 Bd 29-30 + BDbh 82-28

Vastagcsíkos gyorsvonat

Olajzöld személyvonat

Debrecen

5:07

7:11

9:13

11:13

13:13

15:13

Nyíradony

6:03

8:03

10:03

12:03

14:03

16:03

Nyírbátor

6:36

8:36

10:36

12:36

14:36

16:36

Mátészalka

6:59

8:59

10:59

12:59

14:59

17:25

Fehérgyarmat

18:02

Sz 6347

Sz 6315

Sz 6325

Sz 6313

Sz 6323

Sz 6311

M62 057

M41 2163

M40 203

M62 057

M62 187

M41 2103 + M41 2112

3 Bd 29-30 + BDbh 82-28

Vastagcsíkos gyorsvonat

Telikék személyvonat

3 Bd 29-30 + BDbh 82-28

Vastagcsíkos gyorsvonat

Olajzöld személyvonat

Fehérgyarmat

18:32

Mátészalka

9:05

11:05

13:05

15:05

17:05

19:11

Nyírbátor

9:28

11:28

13:28

15:28

17:28

19:38

Nyíradony

10:02

12:02

14:02

16:02

18:02

20:16

Debrecen

10:47

12:47

14:47

16:47

18:53

20:59

Hétfő

Sz 6310

Sz 6312

Sz 6322

Sz 6314

Sz 6316

M62 057

MDamot 3017

M62 187

M62 057

M41 2135

3 Bd 29-30 + BDbh 82-28

3 Bd 20-37 (vékonycsíkos)

Telikék személyvonat

3 Bd 29-30 + BDbh 82-28

Telikék személyvonat

Debrecen

5:07

7:11

9:13

11:13

15:13

Nyíradony

6:03

8:03

10:03

12:03

16:03

Nyírbátor

6:36

8:36

10:36

12:36

16:36

Mátészalka

6:59

8:59

10:59

12:59

17:25

Fehérgyarmat

18:02

Sz 6347

Sz 6315

Sz 6325

Sz 6313

Sz 6311

M62 057

MDamot 3017

M62 187

M62 057

M41 2135

3 Bd 29-30 + BDbh 82-28

3 Bd 20-37 (vékonycsíkos)

Telikék személyvonat

3 Bd 29-30 + BDbh 82-28

Telikék személyvonat

Fehérgyarmat

18:32

Mátészalka

9:05

11:05

13:05

15:05

19:11

Nyírbátor

9:28

11:28

13:28

15:28

19:38

Nyíradony

10:02

12:02

14:02

16:02

20:16

Debrecen

10:47

12:47

14:47

16:47

20:59

A táblázatok nem tartalmaznak minden menetrendi megállást.

Debrecen – Nagykereki

Az egykoron Nagyváradig kiépített, hangulatos mellékvonalon Ganz dízelek színesítik a vasúti közlekedést a rendezvényen. Emellett hétfő délután a meggypiros MDa is a vonalra látogat, mely korábban a vonal meghatározó járműve volt.

Retró szerelvények közlekedése augusztus 18-án és 19-én a 106-es vasútvonalon:

Vasárnap – Hétfő

Sz 36712

Sz 36724

Sz 36716 (csak hétfőn)

416 (Uzsgyi)

416 (Uzsgyi)

MDamot 3017

3 Bd 20-37 (vékonycsíkos)

Debrecen

7:15

12:15

14:45

Sáránd

7:38

12:38

15:03

Konyár

8:02

13:02

15:27

Pocsaj-Esztár

8:21

13:21

15:46

Nagykereki

8:41

13:41

16:06

Sz 36715

Sz 36713

Sz 36723 (csak hétfőn)

416 (Uzsgyi)

416 (Uzsgyi)

MDamot 3017

3 Bd 20-37 (vékonycsíkos)

Nagykereki

9:03

15:22

17:52

Pocsaj-Esztár

9:24

15:47

18:17

Konyár

9:42

16:05

18:35

Sáránd

10:06

16:35

19:05

Debrecen

10:24

16:53

19:23

A táblázatok nem tartalmaznak minden menetrendi megállást.

 

Retró Volánbusz járatok

A Volánbusz egy Ikarus 280-as csuklós autóbusszal Balmazújváros, Hajdúböszörmény, Hajdúnánás, Hajdúsámson és Hortobágy között retró különjáratokat közlekedtet, melyek az egyes, eseményben szereplő vonatokhoz csatlakozást biztosítanak, ezzel is gazdagítva az esemény programválasztékát. A járatok menetrendjéről és díjszabásáról, valamint a csatlakozó vonatok listájáról a Volánbusz oldalán tájékozódhatnak. Jegyvásárlásra a helyszínen, készpénzzel, a járművezetőknél van lehetőség.

Mindezek mellett Nyíregyházán az Állatparkhoz, a Sóstógyógyfürdőre és Sóstóhegyre közlekedő, egyes éjszakai járatokon, valamint az augusztus 20-i rendezvényekhez kapcsolódóan számos helyijáraton egy Ikarus 280-as csuklós autóbusz és egy Ikarus 263-as szóló autóbusz, Nyíregyháza, Tiszalök és Tiszaújváros között egy Ikarus E98-as autóbusz is forgalomba áll a hosszú hétvégén.