Bővült a debreceni asztalitenisz-program, Papp László is megcsillogtatta “tehetségét”

Helyi hírek

Új helyszínnel bővült az asztalitenisz-program Debrecenben, a kezdeményezés lényege, hogy a Debreceni Tankerületi Központ iskoláiban tanuló harmadikos diákok testnevelés órán tanuljanak meg asztaliteniszezni. Ebben az évben több mint 1400 gyerek találkozhat a sportággal, a program indulása óta pedig csaknem 10 ezer gyerek fogott pingpong ütőt.

Az önkormányzat közleménye szerint a Kaczinczy Ferenc Általános Iskolában felállított pingpongasztalokon játszó gyerekek között ott volt Köblös Léna is, aki két éve, vagyis harmadikos korában ismerkedett meg az asztalitenisszel, azóta már diákolimpián első és harmadik helyezést ért el.

Általában a lányok táncolni szoktak, de én az asztaliteniszt nagyon különleges sportnak éreztem és hozzám illett, úgy tartottam. Elkezdtem járni és nagyon megtetszett

– mondta Köblös Léna.

Debrecenben program indult, hogy minden harmadikos diák megtanuljon pingpongozni. Papp László polgármester azt emelte ki, hogy a városban mintegy 73 ezer diák tanul, a cél, hogy közülük minél többen találkozhassanak a tömegsporttal. – Gyakorlatilag most egy kiszélesedő programról beszélünk. A Debreceni Asztalitenisz Klub országosan is a magyar asztalitenisz sportban egyre nívósabb pozíciót foglal el. És ennek okán is nagyon fontos az, hogy az iskolarendszerünk segítse ennek a sportágnak a fejlődését – emelte ki a polgármester.

A Debreceni Tankerületi Központ a 2017/18-as tanévben csatlakozott a programhoz. Azóta csaknem 10 ezer tanuló ismerhette meg a pingpong fortélyait. – Az idei évben az a különleges ebben a programban, hogy három helyszínen is zajlanak az oktatások, tehát nem csak a Nagyerdei Stadionban, hanem itt a Kazinczy Iskolában, valamint az Árpád Vezér Általános Iskolában is

– mondta Türk László, a Debreceni Tankerületi Központ igazgatója.

A Tankerületi Központnak a nyíradonyi járásban is vannak tagintézményei, a program egyik újdonsága, hogy oda is kijárnak az oktatók órát tartatni. Az oktatást egyébként a Debreceni Asztalitenisz Klub biztosítja.

(Words: 272 x Chars: 2003) XXXXXXXXXXXXXXX
XXXXXXXXXXXXXXX

Egy olyan komplex programot tudunk létrehozni szakembereink, felszerelésünk bevonásával, amit tényleg példaértékű. Én azt hiszem, hogy ezt tovább kell fejlesztenünk

– fejtette ki Horovitz Tamás, a Debreceni Asztalitenisz Klub elnöke.

Az eseményen elhangzott az is, hogy az idei párizsi olimpia után a Magyar Országos Asztalitenisz Klub tehetségpontokat hoz létre, az egyik kiemelt helyszín Debrecen lesz.