Síró kisfiú

Arcon harapta unokáját a debreceni kórházban – elítélték a nagymamát

Helyi hírek

A Debreceni Járásbíróság tárgyalás kitűzése nélkül – büntetővégzéssel – 1 év börtönbüntetést szabott ki, amelynek végrehajtását 2 év 6 hónapi próbaidőre felfüggesztett egy 53 éves nővel szemben, akit védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett könnyű testi sértés bűntettével vádolt a Debreceni Járási Ügyészség. A vádlott köteles az eljárás során felmerült közel 163 ezer forint bűnügyi költséget az állam javára megfizetni.

A bíróság által megállapított tényállás szerint az 5 éves sértett 2021. szeptember 9-től gyógykezelés alatt állt az egyik debreceni kórházban. A nagymama 2021. szeptember 12-én meglátogatta unokáját az egészségügyi intézményben, amely során 19 óra körül egy telefonbeszélgetés alkalmával felindult állapotba került. Ezt követően a vádlott visszament a kórterembe, ahol a kiskorú sértett beszélgetni kezdett vele,

azonban a nagymama indulatosan rákiáltott az unokájára, majd ezután két kézzel megfogta az ágyban fekvő gyermek felsőtestét, magához húzta és beleharapott a bal arcába.

A vádlott bántalmazása következtében a kiskorú, védekezésre képtelen sértett a bal arcán zúzódásos harapásos, 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.

A 2023. február 3-án meghozott büntetővégzés ellen nincs helye fellebbezésnek, de a kézbesítésétől számított 8 napon belül tárgyalás tartását lehet kérni. A bíróság a tárgyalás tartására irányuló kérelem esetén előkészítő ülést tart. A döntést az ügyészség tudomásul vette, a vádlott határidőben nem nyilatkozott, így az a napokban jogerőssé vált.