Macskajáték

Pénteken mutatják be a Macskajátékot a szegedi kisszínházban

Helyi hírek Kultúra

A Szegedi Nemzeti Színház új évadának első kisszínházi bemutatójára október 21-én pénteken lesz, Örkény István Macskajáték című műve Novák Eszter vendégrendezésében kerül majd színre.

A premierhez kapcsolódóan közönségtalálkozót is szerveztek az alkotók közreműködésével kedden délután a Reök-palotában, a ahol a rendező mellett a darab szereplői közül Bajtay Horváth Ágota, Borsos Beáta, Tánczos Adrienn és Vlahovics Edit mesélt az előadás kulisszatitkairól.

Itt szó volt arról is, hogy a díszlettervező, Fodor Viola egy kortalan térbe helyezi az előadást, semmi sem utal arra, mikor és hol is játszódik a darab, ehhez illeszkednek Zeke Edit jelmezei is. A darab zenéjét a Szegedről indult, nagyváradi színésznő, Trabalka Cecília szerezte, Hodu Pétersound design közreműködésével.

Macskajáték sajtónyilvános próbáját október 19-én szerdán 18 órától tartották a Kisszínházban, ezen rész vett portálunk is.

Ezt a darabot úgy kell eljátszani, mintha egyetlen mondat volna, hiszen elejétől a végéig nem más, mint zaklatott lelkű hősnőjének, Orbánnénak egyre zaklatottabb és feszültebb vitája önmagával, a nővérével, az egész világgal…

– írja Örkény a darab elején.

A Macskajáték egy nyugdíjas szerelmi háromszög. A hatvanöt éves Orbán Béláné, aki következetesen hatvankettőnek hazudja magát, fiatalkora óta szerelmes az egykor híres, mára már csak a Pamutipar kórusát korrepetáló operaénekesbe, Csermlényi Viktorba. Csermlényi tele szájjal beszél, állandóan leeszi magát, piszkos és egyre csak hízik, szerelmese mégis olyannak látja, mint egy görög istent. Orbánné családja – lánya, veje, és nyugaton élő nővére, Giza – aggódva figyelik az eseményeket, de semmit sem tehetnek Orbánné szenvedélye ellen. Az asszonyt azonban hatalmas csalódás éri, mikor legjobb barátnője, Paula elcsábítja az énekest. Orbánné annyira kétségbeesik, hogy öngyilkosságot követ el, de túléli.

Szereplők:
Orbánné – Fekete Gizi
Giza – Molnár Erika
Paula – Vlahovics Edit
Csermlényi Viktor – Pálfi Zoltán
Egérke – Borsos Beáta
Ilus – Tánczos Adrienn
Józsi- Szívós László
Cs. Bruckner Adelaida – Bajtay Horváth Ágota

(Words: 286 x Chars: 2122) XXXXXXXXXXXXXXX
XXXXXXXXXXXXXXX

Fotók: Frank Yvette