Nehéz sorsú Kelet-Magyarországi fiatalokat kényszermunkával dolgoztattak építkezéseken

Rendőrség

Két férfit tartóztattak le a Pest megyei Ócsán, akik Kelet-Magyarországi tinédzsereket dolgoztattak budapesti és vidéki építkezéseken.

A férfiak a nehéz sorsú fiatalokat kihasználták és napi 10-12 órában építkezéseken dolgoztatták alacsony bérért. A vállalkozók a tinédzserek dolgoztatásával biztosítottak maguknak nagyobb nyereséget.

A nehéz fizikai munkáért kéthetente kb. 90 ezer forintot kaptak, a szállásuk egy korábban háziállatok tartására készült, igénytelen, koszos és összetákolt melléképítményben volt. Egyszerre 10-15 gyermek zsúfolódott össze a szálláshelyen, ahová az 58 éves építési vállalkozó, valamint a brigádvezetőnek kinevezett 24 éves társa utaztatták az ország keleti megyéiből verbuvált 18 – alkalmanként 15 – év alatti gyerekeket.

A szegény sorsú, sokszor mély szegénységben élő, kiszolgáltatott fiatalok számára csábító ajánlat volt az egyébként az átlagosnál jóval alacsonyabb bér, így önként vállalták az ország másik felébe utazást és munkavégzést. Munkaszerződést egyikük sem látott, a kötelezően előírt pihenőidőkről nem hallottak, ellátásukról maguknak kellett gondoskodniuk. Az egyik 15 éves tiszavasvári júliusban elhagyta az ócsai szálláshelyet, és a beszámolója alapján a fiú szülei tettek bejelentést a rendőrségen.

A Pest megyei felderítők ráálltak a bejelentés tartalmára, majd az összegyűjtött adatok birtokában megszervezték az akciót. A rendőrségi konvoj 2022. augusztus 15-én hajnalban fékezett az ócsai ház előtt, majd civil-, és egyenruhások lepték el a telket. Az 58 éves N. Tibort, valamint a 24 éves Sz. Ákost elfogták és előállították, az elszállásolt 13 gyereket gondjaikba vették. A két férfit emberkereskedelem és kényszermunka bűntettével gyanúsították meg, a ház átkutatásakor nevekkel és munkabérekkel teleírt jegyzetfüzeteket, naplókat, feljegyzéseket foglaltak le.

fotó:police.hu