Levendula és Rózsanapok

Levendulák és rózsák várták a látogatókat a füvészkertben

Egyetem Helyi hírek

A virágzó rózsák és levendulák mellett családi programokkal, ismeretterjesztő, egészségmegőrző előadásokkal várták a látogatókat szombaton a vasárnapig tartó levendula és rózsa napokon Szegeden az egyetemi füvészkertben.

Az arborétum gyógynövény- és fűszerkertjében csaknem egy tucatnyi fajta levendulát csodálhattak meg a látogatók a fehér virágútól a rózsaszínig, a pannonhalmitól a tihanyi változatig.

A kert rózsagyűjteménye is szemet gyönyörködtető, a szivárvány minden színében nyílnak a virágok és számos növekedési formájú rózsabokor figyelhető meg. A futórózsák, akár kétméteres magasságig felnyúló, virágokkal dúsan megrakott bokrai már messziről virítottak és a reneszánsz rózsákhoz híven édes illattal töltötték meg a levegőt. A rózsakert belsejében, az egyes ágyásokban a nagyméretű, illatos virágokat hozó tearózsa hibridek, a miniatűr rózsák, valamint számos, a hajtás végen több virágot bontó (polyantha) rózsafajta is fotózásra csábított.

A rózsakerti gyűjtemény különlegessége a történelmi rózsák bemutatója, amely a rózsakert mögött folytatódik, és benne két tucat nagy múltú rózsafajta ismerhető meg, ezeket még 1867 előtt nemesítették.

Még vasárnap délelőtt is előadáson mutatják be, milyen növényeket termesztettek a középkori kolostorokban, s mire használták azokat. Az érdeklődők megismerkedhetnek azzal is, hogyan élik ma reneszánszukat a gyógy- és fűszernövények, miként készülnek a monoteák, a gyógynövényes olajok, a tinktúrák, a szirupok, az illatpárnák vagy éppen a kézműves szappanok.

A hétvége fellépői többek között: a Szegedi Nemzeti Színház művészei, az egyetem művészeti karának ütőhangszeres együttese, a Terebes Zenekar, a Docpiano Band és a deszki Bánát Táncegyüttes.

Fotók: Frank Yvette