Ököl, verekedés

Ismét megütött egy másik férfit

Rendőrség

A vád szerint az 51 éves gyanúsított egy X. kerületi dohányboltnál bántalmazott egy másik férfit, aki életveszélyes sérülést szenvedett. A Fővárosi Főügyészség pár héttel ezelőtt, egy ugyanannál a dohányboltnál elkövetett hasonló bűncselekmény miatt már vádat emelt a férfival szemben.

A megalapozott gyanú szerint az 51 éves férfi 2019. július 06-án este egy X. kerület, Hungária körúton lévő dohánybolt előtt egy ittas állapotban lévő másik férfit megütött, amelynek következtében a sértett földre esett. A gyanúsított a földön fekvő sértettet ezután több alkalommal megrúgta, ebből legalább egy esetben a fején.

Megütötte a sértettet, aki hanyatt esve életveszélyes sérülést szenvedett

A sértett a bántalmazás következtében több sérülést szenvedett, ezek közül az egyik fejsérülés – az ügyben kirendelt orvosszakértő véleménye alapján – életveszélyes volt.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozói ezért a férfival életveszélyt okozó testi sértés bűntett magalapozott gyanúját közölték. A férfi a gyanúsítás ellen panaszt jelentett be, amit a Fővárosi Főügyészség megvizsgált, majd a meglévő bizonyítok alapján elutasított.

A Fővárosi Főügyészség pár héttel ezelőtt az 51 éves férfival szemben, egy fentihez hasonló ügyben már vádat emelt. A vádirat szerint a férfi 2020. május 19-én, ugyanannál a X. kerületi dohányboltnál, nagy erővel, ököllel megütött egy másik férfit az arcán. A sértett az ütés következtében hanyatt esett, és a fejét tompítás nélkül a járdába ütve, eszméletét vesztette. A sértett súlyos, életveszélyes fejsérülést szenvedett.

A terhelt a váddal érintett ügyben korábban letartóztatásban volt, jelenleg bűnügyi felügyelet alatt áll.