A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában nem jutott a rendőrség tudomására személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset.
A szolgálatot ellátó állomány 11 személyt fogott el, ebből hat főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, öt személyt pedig a velük szemben érvényben lévő körözés alapján.
A rendőrök 12 személyt állítottak elő, ebből három főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés hat esetben történt.