1200 dolgozót küldhetnek el a győri Auditól

Helyi hírek Ország

Nagy leépítés kezdődött az Audi Hungária győri gyáránál – értesült a G7.

A portálnak beszámoló audis dolgozók szerint a munkavállalóknak nagyjából egy hónapja jelentette be a gyár vezetése, hogy 1200 emberrel csökken a dolgozók száma a közeljövőben. Ez a jelenlegi állomány közel tíz százaléka.

A G7 forrásai arról számoltak be, hogy a leépítést elsődlegesen úgy oldják meg, hogy

a határozott idejű szerződéseket nem hosszabbítják meg, vagy egyszerűen nem kapnak a munkavállalók új szerződést. A másodlagos módszer, hogy a nyugdíj előtt állókat megpróbálják nyugdíjaztatni.

portál szerint az Audi illetékesei kitértek a a konkrét válaszadás elől. Cáfolták, hogy 1200 munkatársat el fognak bocsátani, de ahogy a dolgozók is elmondták, nem szerződések felbontásával csökkentené az Audi a dolgozók létszámát, hanem a lejáró szerződések meg nem hosszabbításával. Erre a gyártól már nem válaszoltak.

Szimacsek Tibor, az Audi Hungária Független Szakszervezet kommunikációs munkatársa megerősítette, hogy nagyjából április óta tart egy folyamat, amely során az Audi nem kínált fel új szerződést több, határozott szerződéssel rendelkező munkatársnak. Azt nem tudta megmondani, hogy hány embert érintett.