Első osztályosok számára készítették azt a felvilágosító munkafüzetet, amibe belelapozván döbbenetes szöveget és ábrákat találunk.
A szülők véleménye megoszlik, van, akit sokkol a naturalisztikus leírás, de akad olyan is, aki helyénvalónak érzi, hogy a 6-7 éves gyerekek megismerkedjenek azzal, hogy miből lesz a kisbaba. Hát, az biztos, hogy nem a gólya hozza…
Oldalakon keresztül, kendőzetlenül vallanak a szex és a fogantatás témájáról, sőt, a rajzokat – a nemi szerveket is – ki is színezhetik a lurkók.
A szeretkezés folyamatát pedig a következő módon írják le: „…apa beteszi anya puncijába a fütyijét. Ekkor ők nagyon-nagyon boldogok…”
– idézi fel a Bors.
Régebben a felső tagozaton kezdték
A szex kérdése már az óvodában is felmerülhet, de mindenkinél más és más szinten – mondja Standovár Sára gyermekpszichológus.
– Ilyen kis korban az a helyénvaló, ha a szülővel beszélget erről, mivel ő ismeri a saját gyerekét. Viszont, ha bekerül egy tankönyvbe, felmerül a probléma, hogy nem kellően beszélik át a témát, és a gyerek értelmezésére van bízva, ami félreértésekhez vezethet. Régebben ez a fajta felvilágosítás a felső tagozaton zajlott. Szerintem az a helyénvaló.
Nem vállalta a nevét a szerző, de neki tetszik
Meglepő, de a szerzőnek tetszik a saját műve. A Bors megkereste a kiadvány íróját, aki évek óta New Yorkban él. Nem vállalta a nevét, de megvédte a művet. – Teljesen helyénvalónak tartom a füzetet. A szöveg stílusa és a rajzok is segítenek a gyerekeknek. Ez nem kötelező tankönyv, a szülő eldöntheti, megveszi-e vagy sem. Segítségnek szántam. Tudom, hogy sokan talán felháborodnak rajta, de szerencsére több a támogató – mondta.
