Jól fogadta a torontói közönség és a kritika Hajdu Szabolcs új filmjét

Kultúra

Jól fogadta a torontói filmfesztivál közönsége és a kritika is Hajdu Szabolcs új filmjét, a Délibábot. A sikerről a rendező számolt be az MTI-nek.

Hirdessen nálunk! Megéri!

” Sokan odajöttek hozzám a vetítés után, hogy elmondják, nagy hatást gyakorolt rájuk” – mondta el a Torontóban tartózkodó Hajdu Szabolcs telefonon.

A Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával készült Délibáb című alkotás világpremierje a Contemporary World Cinema elnevezésű válogatásban volt látható pénteken az alkotók jelenlétében.

“Nagyon laza bemutató volt. A szokásos külsőségek, amelyek általában zavarnak, itt nem voltak jellemzőek” – véleményezte a premiert Hajdu Szabolcs, aki azt is hangsúlyozta, hogy olyan közönség ment el a vetítésre, akiknek ez a film való, emellett a kritikai fogadtatás is pozitív, várakozáson felüli volt.

A magyar pusztán játszódó film Francis, egy afrikai futballista
történetét meséli el, akinek menekülnie kell a sajtó és a hatóságok elől egy botrányba fulladt mérkőzés után. Francis egy világtól elzárt tanyán talál menedéket, ám hamarosan rádöbben, hogy a tanya valójában egy rabszolgatelep. A futballista életének legkeményebb meccse kezdődik, amelynek tétje nemcsak a szabadság, hanem a túlélés.

“A félelmek, hogy egy ilyen típusú film, mint a Délibáb, talán Magyarországon kívül senki mást nem érdekel, nem váltak valóra. Szerencsére átjöttek a film jelentései, a közönség vette, értette, pontosan érzékelte minden egyes mozzanatát. Úgy tűnik, sikerült valami univerzálisabb, egyetemesebb dolgot megfogalmazni” – vélekedett a rendező, aki 2007-ben kezdte el írni a forgatókönyvet a Ház a térkép szélén című Tar Sándor-novella alapján.
Hozzáfűzte, hogy a mozgókép követi ugyan a novellát, de jelentősen átdolgozták.

“A western műfaj ehhez a típusú történethez azért alkalmas, mert toposzai, kliséi nagyon megfelelők arra, hogy be lehessen csempészni a szimbólumokat és a többletjelentéseket. Áttételesebben és árnyaltabban lehet fogalmazni, ha van egy ilyen műfaji támasz” – fogalmazott Hajdu Szabolcs.

Elmondta azt is, hogy a forgatás megkezdése előtt elsősorban technikai, financiális szempontból voltak nehézségeik. A filmre ugyanis összesen háromszor kaptak támogatást – legelőször 2009-ben -, amelyeket vissza is vontak, így végül csak 2013-ban tudták elkezdeni a forgatást a Hortobágyon.

“Egy film elkészítése alatt mindig nagyon sok a bizonytalanság, de itt most jól sült el minden” – összegezte Hajdu Szabolcs a munkálatokat, hozzátéve: a magyarországi bemutató november 13-án lesz, de addig még sok helyen láthatja a Délibábot a közönség a világban, mivel több fesztiválra is meghívást kaptak.

A produkció a Magyar Nemzeti Filmalap (MNF) 350 millió forintos gyártási támogatásával készült. A Macerás ügyek (2001-es filmszemle legjobb elsőfilmes díja), a Fehér tenyér (2004-es filmszemle legjobb rendező díja, külföldi filmkritikusok díja) és a Bibliothéque Pascal (2010-es filmszemle fődíja, külföldi filmkritikusok díja) rendezőjének új filmjében a főszerepet Isaach De Bankolé játssza, aki Jim Jarmusch filmjeivel vált világszerte ismertté. A hortobágyi rabszolgatelep főnökét Razvan Vasilescu román színész alakítja, a női főszerepben Török-Illyés Orsolya látható. A forgatókönyvet Hajdu Szabolcs, Jim Stark és Lovas Nándor írta.
A Mirage Film Studio és a Filmpartners produkciójában a szlovák MPhilms közreműködésével készült film operatőre Nagy András, látványtervezője Rajk László. A Délibáb producere Taschler Andrea és Kovács Gábor, társproducere Pataki Ági, Prikler Mátyás, Jim Stark, Romwalter Judit és Mécs Mónika.

A torontói filmfesztivál az őszi fesztiválszezon egyik legfontosabb eseménye: mintegy ötezer szakmabeli, több mint ezer újságíró és filmkritikus látogatja évről évre.